Dr. Friedrich Márta 2020.január 1-én türelemmel viselt hosszú betegség után hunyt el. Sokak számára az Elektrotechnika szaklap lapmenedzsereként, hirdetés szervezőjeként, a többség számára az Idős Nyugdíjas Villamos Szakemberek Megsegítéséért Alapítvány kapcsán ismerős a neve.

Idézzük fel most személyét.

Már általános iskolai tanulmányai során is kitűnt eltökéltsége, kitartása, mely gimnáziumi, egyetemi tanulmányait és későbbi életét, munkásságát végig kísérte.

Műszaki pályáját rajzolóként kezdte a Debreceni Tervező Vállalatnál (KELETTERV), majd levelezőként a BME-n okl. villamosmérnöki képesítést szerzett. Itteni munkája során számos nagy projektben vett rész, pl. szakág vezetőként az orenburgi gázvezeték-tervezési és kivitelezési munkáiban, amit az ukrán állam is kitüntetéssel ismert el.

Férje halála után Budapestre költözött fiával, és a Középület Tervező Intézetben folytatta munkáját. Élete fő műve az akkor még a Dózsa György útra tervezett Nemzeti Színház tervezői pályázatára készült pályaműve volt. Ugyan díjazták a tervet, de mint ismeretes, más pályázat nyert. A döntés annyira megviselte, hogy szabályosan belebetegedett, egy évig tartott a felépülése.

Az Egyesület Titkárságára a Villamosság szaklap révén került, ahol szintén teljes hittel és megbecsüléssel végezte lapmenedzseri munkáját, ezt később a lap megjelentetésének -MEE elnökségi döntésként- felfüggesztése után az Elektrotechnika szaklapnál hirdetésszervezőként is folytatta. Évekig küzdött különböző körökben a Villamosság újraindításáért, sikertelenül. Ezt is élete kudarcaként könyvelte el.

Egyesületi munkáját 2003-ban MEE Életpálya díjjal ismerte el az egyesület.

Az Idős Nyugdíjas Szakemberek Megsegítéséért alapítvány gondolata 1995-ben merült föl benne, amit végül 1997-ben 100.000.- Ft alaptőkével Rózsa Sándor alapítói közreműködésével sikerült megvalósítania. Az Alapítvány volt az ő "második gyermeke", Kuratóriumának haláláig elnöke volt.

Szívén viselte a kisnyugdíjasok sorsát, szívós és következetes munkával és utánjárással növelte cégek és magánszemélyek segítségével, sőt saját befizetéseivel az Alapítvány tőkéjét, amire mind a mai napig nagy szükség van, mivel az Alapító Okirat szerint a beérkező támogatásokat tőkésíteni kell, a segélyek kifizetését és a működtetés költségeit csak ezek kamatából lehet fedezni.

Családjára is nagyon büszke volt, fia okl. villamosmérnöki, később jogi végzettséget szerzett, négy unokája született, akik haláláig két dédunokával örvendeztették meg.

Nem volt szabályos "tyúkanyó nagyi", de gondoskodóan igyekezett jövőjüket biztosítani, életkezdésüket támogatni.

Emlékét megőrizzük, alapítványi munkáját folytatjuk. Nyugodjon békében.

Petrikovicsné Asbóth Zsuzsanna