Tisztelt Tagunk, kedves Olvasó!


Bízunk abban, hogy hírlevelünk jó egészségben találja és kérjük Önöket, mint tagjainkat és követőinket, hogy tartsák be a hatósági előírásokat, ajánlásokat egészségük megóvása és vírus elleni küzdelem érdekében. 

Az idén 120 éves egyesületünk is nagy kihívás elé néz az elkövetkező napokban, hónapokban, mivel civil szervezetként működésünk és létezésünk alapja a személyes kapcsolattartás.

Előző években több mint 180 képzést, több mint 12 000 főt megmozgató rendezvényeket szerveztünk. A központi irodánkban közel 200 megbeszélést, szakmai- szervezői bizottsági és elnökségi ülést tartottunk. Eddigi sikereink legfőképpen a személyes kapcsolattartásnak és egyeztetéseknek köszönhetjük. 

MIT TESZÜNK MOST?

A kialakult helyzet és intézkedések következtében aktívan tevékenykedünk az egyesületi élet remélhetően ideiglenesnek tűnő átalakításához illetve fenntartásához. Belső kommunikációs csatornára javaslatot tettünk szervezetink és tagjaink számára, melyen keresztül tovább folytatódhatnak szakmai eszmecserék és konzultációk. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a térben és időben meghatározhatatlan kifolyású intézkedések ellenére oktatásaink és rendezvényeink alternatíváját megtaláljuk. 

A koronavírus-járványra való tekintettel több tudományos kiadó mindenki számára elérhetővé tette a kutatásban, oktatásban is használható forrásait. Ennek megfelelően Mi is úgy döntöttünk, hogy elérhetővé tesszük az Elektrotechnika c. folyóiratunkat legelső megjelenéstől napjainkig. Így bárki számára elérhetővé válik a több, mint száz év alatt megjelent műszaki tartalom.

AZ ELEKTROTECHNIKA ELÉRHETŐ ITT

Az egyesület 120 éves fennállása alatt világháborúk, gazdasági recessziók és reformok alatt is fenntartotta működését és azon dolgozott, hogy a műszaki élet megfelelő platformja legyen. Így teszünk most is. Ne feledjük, amíg a modern fizika atyja, Isaac Newton a 17. századi járványt próbálta átvészelni otthonában az a bizonyos alma lehullt a fáról és megfogantak első gondolatai a gravitáció elméletről.

Jó egészséget kívánunk Önnek, vigyázzon magára s lehetőség szerint maradjon otthon!

 

Díjbizottságaink on-line folytatják tevékenységüket

A MEE – küldetéséből eredendően – ösztönzi és elismeri az elektrotechnika területén kifejtett kiemelkedő munkát, amelynek elismerésére a következő díjakat alapította:

  • Legmagasabb kitüntetések: Elektrotechnikai Nagydíj, MEE Életpálya elismerés
  • Szakirodalmi díjak: Zipernowszky díj, Déri díj, Nívó díj
  • Szakmai tevékenység elismerési: Bláthy díj, Kandó díj, Csáki díj, Liska díj, Straub díj, Urbanek díj, Verebély díj

2020. március 20-án lejárt a díjjelölési időszak, a beérkezett jelöléseket ezúton is köszönjük.  A Díjbizottsági tagok on-line rendszereken keresztül megkezdték munkájukat. Eddig a hagyományoknak megfelelően a díjak átadása a Küldöttgyűlés keretein belül zajlott. A díjak idén is kiosztásra kerülnek, a módjáról még gondolkozunk.

 


7. Védelmi és Irányítástechnikai Fórum - Új időpont

A 7. Védelmi és Irányítástechnikai Fórum Szervezőbizottságának döntése értelmében a fórum új időpontban, de változatlan helyszínen kerül megrendezésre.

Új dátum: 2020. október 06-08.

Helyszín: PARK INN BY RADISSON, ZALAKAROS

Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 07.

Az eddig beérkezett jelentkezések módosítására, törlésére 2020. június 30-ig van lehetősége. A jelentkezőket a változásról külön értesítjük e-mailben.

BŐVEBB INFORMÁCIÓ
 


Pályázati felhívás
Diplomaterv és Szakdolgozat készítők számára

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) az erősáramú elektrotechnika, automatizálás, villamosenergia-piac, energiastratégia vagy kapcsolódó területein diplomatervet, szakdolgozatot készítő MSc mesterszakos és BSc alapszakos hallgatók számára pályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy ösztönözze színvonalas diplomatervek, szakdolgozatok készítését és lehetőséget biztosítson a nyerteseknek arra, hogy az iparágban mind a diplomamunkájukat, mind magukat bemutassák.

KIÍRÁS MEGTEKINTÉSE
 


Továbbra is várjuk előadásjavaslatát a
67. Vándorgyűlés konferencia és kiállításra

A tiszta energia térnyerésének elősegítése csak a civil társadalom, az iparági szereplők, a regionális és helyi szintű érdekelt hatóságok, szervezetek, szakmai egyesületek aktív, együttes részvételével valósulhat meg.

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület aktív kapcsolattartással semleges platformot kínál az elektrotechnikai ipar jogi- és természetes személy továbbá hatósági szereplői részére, ahol az aktuális, lényegesnek tartott villamos iparági kérdésekkel kapcsolatos információk közlése és azok egyeztetése megtörténhet. Az Egyesület fontos célkitűzése, hogy komplex szemlélettel motiválja a szereplőket szakmai kérdések feldolgozására, a különféle véleményekkel kapcsolatos konzultációkra.

Idén 67. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítása Szegeden 2020. szeptember 18-20. között.

Mottó: Tiszta, okos, megfizethető energia

Központi téma: Kihívások, feladatok a Nemzeti Energiastratégia tükrében

A rendezvény főtámogató: Nemzeti Közművek
Társrendező: MEE Dél-Alföldi Déri Miksa Koordinációs Központ

BŐVEBB INFORMÁCIÓ
 


Tagdíj befizetésének határidejét meghosszabbítottuk

Köszönjük, hogy 2019-ben tagdíjbefizetésével hozzájárult Egyesületünk sikeres működéséhez és fejlődéséhez. Reméljük, hogy 2020. évben is tagjaink között köszönthetjük és ezáltal Ön is hozzájárul az idén 120 éves Magyar Elektrotechnikai Egyesület céljainak megvalósításához a szakma és a közjó szolgálatában.

Tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy a járvány miatt tagdíjbefizetés határidejét 3 hónappal, 2020. június 30-ig meghosszabbítjuk!

Amennyiben lehetősége van rá, javasoljuk, hogy tagdíj fizetését átutalással rendezze.

 


Elérhetővé tettük az Elektrotechnika lapunkat

Egyesületünk, hogy a koronavírus-járvány idején megkönnyítse a hozzáférést a műszaki szakcikkekhez elérhetővé tette mindenki számára az Elektrotechnika c. folyóiratunk mostani és korábbi számait.

Az újságban megjelentek az elektrotechnika és a hozzá kapcsolódó tudományágak elért műszaki eredményeit mutatják be. Az elektronika, információs technológia  rohamos fejlődése azonban behatol az erősáramú technikába mind elméleti, mind alkalmazás szempontjából. A folyóirat  publikációiban követi ezt a fejlődést, és különösen az informatika terén az olvasókkal ismertetni az elért eredményeket, követelményeket, fejlődési tendenciákat.

A lapban a Szerkesztőség számot ad a szakma legfontosabb eseményeiről, szakcikkeket, PR cikkeket, hirdetéseket, konferenciabeszámolókat közöl az időszerű műszaki kérdésekről és az egyes vállalatok életéről is.

A LAP MEGTEKINTÉSE
 

MEE Villamos Energia Társaság közleménye

A regisztrált villanyszerelő képzéseket első ütemben 2020. július 1-ig felfüggesztettük. A lejáró regisztrációkat és a plombabontási jogosultságokat is a fent megadott időpontig meghosszabbítottuk.

BŐVEBB INFORMÁCIÓ
 


MEE Világítástechnikai Társaság közleménye

A Világítástechnikai társaság irodája a rendkívüli helyzetre való tekintettel zárva tart. A VTT is folyamatosan dolgozik azon, hogy rendezvényeiket is az online térbe tereljék.

BŐVEBB INFORMÁCIÓ