MEE 96. KÜLDÖTTGYŰLÉS

Egyesületünk 2020. május 23-ra tervezett 96. Küldöttgyűlését elhalasztjuk. A vészhelyzet megszűnését követően 90 napon belül új időpontban kerül megrendezésre, melyről küldöttjeinket értesítjük.

 

AZ ONLINE TÉRBEN IS TÖRETLEN A NÉPSZERŰSÉGE
AZ INFOSHOW KONFERENCIÁNAK

Már kilenc éve szervezi meg évadról évadra az EMOSZ és a MEE az InfoShow országjáró szakmai roadshow-t. A 2019–2020-as idény utolsó állomása azonban a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt őszre elhalasztásra került, de sajnos a megrendezés lehetősége még akkor is bizonytalan. Ezért a Szervezőbizottságban úgy döntöttünk, hogy a rendezvény történetében először az online térbe helyezzük azt, és az interneten keresztül valósítjuk meg.

Nem kevés munka árán a két egyesület összefogásával nagy érdeklődés mellett május 5-én lezajlott az első Online InfoShow rendezvény. A szakmai eseményt folyamatosan követő résztvevők száma 160-260 fő között mozgott, miközben sorra követték egymást a színvonalas előadások, „Workshop” videofilmekkel fűszerezve.

Az előadások sorában szó esett – többek között – a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek változásairól, az alapozásföldelők tervezéséről, kivitelezéséről és felülvizsgálatáról, kábelösszekötő dobozokról, kapcsoló és vezérlő berendezésekről, burkolatokról, a kisfeszültségű csatlakozóelemek szabvány szerinti vizsgálatáról, családi és társasházak túlfeszültség-védelméről, a villamos járművek töltőinek felülvizsgálatáról, energia- és költséghatékony világítástechnikai megoldásokról, a DALI LINK alkalmazásáról.

A programot színesebbé tevő kisfilmeken pedig korszerű termékeket, technológiákat, megoldásokat, valamint cégbemutatókat, cégtörténeteket is láthattak a résztvevők. A folyamatosan működő chatfalon pedig interaktívan bárki hozzászólhatott a látottakhoz, megoszthatta gondolatait, ill. kérdéseket is feltehetett, hiszen az előadók a szakmai nap teljes ideje alatt rendelkezésre álltak.

A konferencia visszanézhető az alábbi linken: 

MEGTEKINTÉS
 

TÁJÉKOZTATÁS:
MEE 67. VÁNDORGYŰLÉS KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS

A világ valamennyi országa és nagy nemzetközi szervezetei a mindennapi életünket megváltoztató korlátozások időbeni lehetséges enyhítésével foglalkoznak. Nap, mint nap új tanulmányok jelennek meg arra vonatkozóan, hogy a megszokott rend mikor és milyen formában állítható vissza. A MEE folyamatosan követi a megjelent híreket és a jogszabályi környezetnek megfelelően folytatja tevékenységeit. Ez alól a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 67. VÁNDORGYŰLÉSE sem kivétel. Nagy az érdeklődés az elektrotechnikai iparág legnagyobb éves seregszemléjét illetően, rekord számú előadás javaslat érkezett be hozzánk az elmúlt hónapokban. A program összeállítása és az előkészületi munkálatok az eredeti időütemterv szerint zajlanak.

A Szervezőbizottság által elfogadott szakmai anyagok online és egyéb módokon történő publikálására mindenképpen lehetőséget kívánunk biztosítani az idei őszi konferencia megrendezésének esetleges sajnálatos meghiúsulása esetén is.

Kérjük, kövesse a mee.hu honlapon megjelenő tájékoztatásainkat a 67. Vándorgyűlésével és egyéb egyesületi  híreinkkel kapcsolatban!

Mottó: Tiszta, okos, megfizethető energia
Központi téma: Kihívások, feladatok a Nemzeti Energiastratégia tükrében

TOVÁBB A RENDEZVÉNY HONLAPJÁRA
 

OKTATÁSAINK

Digitális távoktatás formájában folytatódtak a márciusban megkezdett tanfolyamaink. Ajánljuk figyelmébe a most induló képzéseinket: 

Meghirdetett képzéseink:

  • Villamos alállomás kezelő OKJ 
    Képzés indulása: május 11-én

    BŐVEBB INFORMÁCIÓ


     
  • Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálók OKJ képzés
    Képzés indulás: május 25-én, budapesti vizsgával

    BŐVEBB INFORMÁCIÓ


     
  • Villámvédelmi felülvizsgáló OKJ 
    Képzés indulása: június 9-én

    BŐVEBB INFORMÁCIÓ


     

Digitális távoktatás formájában indítjuk a felülvizsgálók hatósági jellegű továbbképzését, most kedvezményes áron. 

BŐVEBB INFORMÁCIÓ
 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
DIPLOMA ÉS SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTŐK SZÁMÁRA

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) az erősáramú elektrotechnika, automatizálás, villamosenergia-piac, energiastratégia vagy kapcsolódó területein diplomatervet, szakdolgozatot készítő MSc mesterszakos és BSc alapszakos hallgatók számára pályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy ösztönözze színvonalas diplomatervek, szakdolgozatok készítését és lehetőséget biztosítson a nyerteseknek arra, hogy az iparágban mind a diplomamunkájukat, mind magukat bemutassák.

KIÍRÁS MEGTEKINTÉSE