Tájékoztató és felhívás előadás tartására
2010. január 27-én az 57. Vándorgyűlés és Kiállítás Szervezőbizottsága egyeztette a felkészülési és szakmai program tervezetét és a következőket rögzítette:
1. Az 57. Vándorgyűlés és Kiállítás fő támogatója és társrendezője az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati ZRt , illetve a MEE Pécsi szervezete.
A vándorgyűlés helyszíne Siófok, Hotel Azúr, időpontja 2010. szeptember 15-17.
2. A vándorgyűlés programjának ismertetése:
A szerdai nyitó nap plenáris ülés első két szakaszában (délelőtt és a délutáni első periódus) a vándorgyűlés központi témaköréhez kapcsolódó előadások hangoznak el. A központi témakörhöz szükséges egy alapozó előadás valamint a hazai energetika szereplőinek kapcsolódó előadásai (regulátor, rendszerirányító, hálózati engedélyes, kereskedő).
A szerda délelőtti program végén moderált kerekasztal beszélgetésre kerül sor.
Szerda délután a plenáris ülés első szakaszában a vándorgyűlés központi témaköréhez kapcsolódó 30 perces előadásokra lesz lehetőség. A szerda délutánt a diplomaterv és szakdolgozat pályázaton 1-3 helyezést elértek prezentációi zárják.
Csütörtökön délután és a péntek délelőtt első felében, szekciókban folyik a munka. A szekciók kétórásak. 5-5 előadás hangozhat el 20 perc előadási és 10 perc hozzászólási/felkészülési idővel.
Két kiemelt szekciót is rendezünk 2x2 óra időtartamban a Szervezőbizottság által fontosnak tartott témák alapos feldolgozása és állásfoglalás megfogalmazása érdekében. Az állásfoglalás – többek között – a MEE részére is javasolhat feladatokat pl. valamely téma részletesebb kezelését, további feldolgozását.
A kiemelt szekciók összefoglalói és állásfoglalásuk a záró nap plenáris ülésén hangoznak el.
A plenáris előadásokra igény esetén angol nyelvű szinkron-tolmácsolást biztosítunk.
3. A kiemelt szekció témák kiválasztása: a Szervezőbizottság az alábbi két témát javasolja részletes feldolgozásra:
- A megnövelt szélenergia kapacitás kontingens hatásai (regulátor, rendszerirányító, hálózati engedélyes, kereskedő, beruházó)
- Munkavédelmi kérdések, tekintettel a megváltozott engedélyesi szerepkörökre.
A témák feldolgozásához várjuk a MEE pártoló tagjainak javaslatait előadásokra, valamint közreműködőket az előadásokat feldolgozó, vitavezető bizottságokba.
4. A vándorgyűlés szekcióiba és a pénteki plenáris ülésre az alábbi témakörökben várunk előadás javaslatokat
- Felsőoktatás (pl. a kétciklusú képzés),
- Mérés és elszámolás,
- Smart metering (technológiai oldal)
- Eszközgazdálkodás,
- Erőműves témák (villamos üzemeltetési, karbantartási kérdések)
- FAM,
- Létesítés:
- Vezetéklétesítés, nyomvonal, nyilvántartás,
- Engedélyezési folyamat, e-ügyintézés, fejlesztések,
- Vagyonjogi kérdések kezelése.
- Alállomási fejlesztések,
- Berendezések, szerelvények tipizálása,
- Üzemirányítási kérdések
- Diagnosztika,
- A villamos energia ipar működését szabályozó jogszabályok és a várható változások, jövőbeli tendenciák,
- Megújuló energiaforrások hasznosítása Magyarországon: példák, tapasztalatok,
- Energia megtakarítási lehetőségek (világítás, közületek, háztatások).
A fenti témakörökön kívül kívánatos, hogy szakosztályaink önálló szekció javaslatokkal is jelentkezzenek a korábbi évekhez hasonlóan, a hazai villamos-ipar termékeiről, fejlesztési beruházási eredményekről, közérdeklődésre is számot tartó színvonalas szolgáltatásokról.
A Szervezőbizottság a beérkezett javaslatok tükrében dönt az egyes szekciók tematikájáról, a ténylegesen elhangozható előadásokról.
5. Határidők:
Előadás címek, előadók jelentkezése, rövid, fél oldalas tartalmi kivonattal, 2010. 04. 09.
Program blokkok véglegesítése 2010. 04. 29.
Plenáris ülés előadók felkérése 2010. 03. 07.
Szekció programok véglegesítése, előadók felkérése 2010. 05.07.
Kiemelt szekciók előadásainak beérkezése: 2010. 05. 28.
Előadások szöveges kivonatának, prezentációjának beküldése 2010. 07. 16.
Kiadvány lezárása: 2010. 08. 06.
Kiadvány elkészítése 2010. 09. 13. (Könyv formátum, illetve pendrive. Elektronikus formában azokat a prezentációkat adjuk közre, amelyek időben beérkeztek, illetve közzétételükhöz a szerzők hozzájárultak.)
Kérjük, hogy észrevételeikkel, javaslataikkal segítsék a vándorgyűlés sikeres megszervezését.
A Szervezőbizottság nevében: