2010-08-31 08:50:03
A budapesti áramtőzsdén az első – július 20-tól augusztus 20-ig tartó – kereskedési hónap összesített forgalma meghaladta a 47.000 megawattórát (MWh)- közölte a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. az MTI-vel.
Ez a mennyiség kumuláltan az éves hazai villamos energia összforgalom csaknem 3 százalékának felel meg.
A közlemény szerint az átlagos napi forgalom végig magasabb volt, mint 1.500 megawattóra, de akadt olyan nap is, amikor 4.550 megawattóra forgott a magyar börzén.
2010-08-31 08:41:40
Napelem erőmű építését tervezi Hatvan határában a 6 hazai kis- és középvállalkozást tömörtő Első Magyar Napelem Erőmű Klaszter - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a klaszter menedzsere. A helyi önkormányzattal folytatott tárgyalások alapján mintegy 1000 családi ház és a helyi közintézmények energiaszükségletét biztosítaná egy 500 kilowatt teljesítményű naperőmű - közölte Horváth Attila.
2010-08-30 10:52:08
A német kormány hajlik arra, hogy jelentős mértékben meghosszabbítsa az atomerőművek működési idejét, az illetékes miniszter azonban ezt súlyos anyagi terhekkel járó feltételekhez kötné. Angela Merkel kancellár az ARD televíziónak adott vasárnap esti interjúban első ízben foglalt nyíltan állást a reaktorok üzemidejének meghosszabbítása mellett. Mint mondta, "szakmai szempontból ésszerűnek" tartaná a Schröder-kormány által szabott működési idő 10-15 évvel való meghosszabbítását.
A kormányfő annak a szakvéleménynek az ismeretében nyilatkozott, amelyet pénteken adtak át négy gazdaságkutató intézet képviselői a kancellári hivatalnak. Az intézetek feladata az volt, hogy forgatókönyveket dolgozzanak ki Németország energiaellátásának megoldására a következő 40 évben.
2010-08-30 10:18:54
Október 6-án tárgyal a kormány a gáz- és áramtörvény módosításáról; szeptemberben megegyeznek az új árképzési rendszerről - nyilatkozta Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke a Magyar Nemzet hétfői számában. A lakossági és kisvállalkozói gáz- és villamos energia árakra júniusban bevezetett moratórium addig marad érvényben, ameddig nem sikerül megállapodni az árképzésről.
Az elnök szerint a piaci szereplőkkel folyó tárgyalásokon megfelelő az együttműködés, "mindenki a megoldást kereste". Azonban vannak olyan objektív tények, amelyektől nem lehet eltekinteni. Ilyen a gáz világpiaci ára, vagy a forint-dollár keresztárfolyam - ezek komoly kihívást jelentenek."
2010-08-30 10:16:09
Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően.
Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva.
Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-től a 75 wattosokon a sor. Következik még a 60, a 40 és a 25 wattos hagyományos izzók kereskedelmének megszüntetése is. E termékek 2012-ben tűnnek el véglegesen az üzletekből.
A döntés hátterében az áll, hogy az új típusú, energiatakarékos izzók akár ötször kevesebb áramot fogyasztanak, mint a régi égők, így használatukkal jelentősen csökkenteni lehet a környezetszennyezést.
2010-08-30 10:10:21
Gáz-, kombinált- és szélerőművek építésével bővíti tevékenységi profilját az osztrák OMV energiaipari konszern. Jövőre három erőművet helyez üzembe. Az OMV-Petrom új gázüzemű kombinált erőműve 2011 őszére tervezett hálózatra kapcsolását követően a román áramfelhasználás mintegy tíz százalékát lesz képes fedezni.
A törökországi Samsun városban és a bajorországi Haimingban tervezett hasonló technológiát alkalmazó erőművekkel "2015-ig 15 terawattóra elektromos áramot leszünk képesek előállítani, ami megfelel az osztrák áramfelhasználás egy negyedének" - jelentette ki az OMV Power International igazgatója Martin Thomas újságíróknak az OMV új stratégiáját bemutató hétvégi tájékoztatón.
2010-08-30 10:08:44
A Magyar Energia Hivatal szeptember-októberben ismét elégedettségi felmérést végez az áram- és földgázfelhasználók körében - közölte a hivatal a honlapján pénteken. Több mint húszezer kis- és közepes felhasználót, lakossági és intézményi fogyasztót személyesen keresnek fel a szolgáltatók által megbízott piackutató intézetek kérdezőbiztosai.
A fogyasztói vélemények segítik a hivatal és a vállalkozások tevékenységét a villamosenergia- és földgázszolgáltatás színvonalának javításában.
A vizsgálat eredményét a Magyar Energia Hivatal nyilvánosságra hozza, és szokásos éves beszámolója keretében ismerteti a kormánnyal is - áll az internetes oldalon olvasható közleményben.
2010-08-30 10:07:15
A Magyar Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének nevezte ki Andrási Miklóst, a MÁV Zrt. korábbi elnökét a nemzeti fejlesztési miniszter - tudta meg pénteken az MTI. A Magyar Energia Központ Nonprofit Kft. a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézménye, elsőrendű feladata, hogy a megújuló energia programot és az energiatakarékosságot segítse - mondta az MTI-nek Andrási Miklós.
Az említett programokra, így az úgynevezett panelprogramra - amelynek keretében a panellakások energiatakarékos átalakítását lehet pályázati pénzek révén előmozdítani - évente több tízmilliárd forintos támogatást nyújt az Európai Unió és a magyar költségvetés.
A pályázati pénzek elbírálásában, elosztásában és koordinálásában fontos szerepe van a Magyar Energia Központnak - közölte Andrási Miklós.
MTI / Meeonline
2010-08-30 10:05:47
A német lakosság többsége ellenzi az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítását - derül ki egy friss felmérésből.
A ZDF televízió Politbarometer műsorában pénteken ismertetett közvélemény-kutatás adataiból kitűnik, hogy a megkérdezettek 56 százaléka elutasítja a nukleáris erőművek 2021 utáni üzemeltetésének lehetőségét. Néhány hónappal ezelőtt ez az arány még csak 54 százalék volt. A németeket a jelek szerint nem ijesztette meg az erőműveket üzemeltető nagy konszernek múlt szombaton az országos napilapokban közzétett nyílt levele. Ebben az energiaárak drasztikus emelkedésére és növekvő áramimportra figyelmeztettek, amennyiben az öregedő atomerőműveket le kellene kapcsolniuk a hálózatról.

2010-08-27 15:19:33
A Magyar Energia Hivatal – együttműködésben a villamos energia és földgázszolgáltatásban érintett hálózati elosztói engedélyesekkel, egyetemes szolgáltatókkal – a korábbi évekhez hasonlóan 2010. évben is fogyasztói elégedettségi vizsgálatot végez a lakosság és a kis-, közepes vállalatok, intézmények körében.
Sajtóközlemény a FEV indulásáról_2010 (2010-08-27)
2010-08-27 15:13:39
A német kormány újabb adó helyett azt várja el az atomerőműveket üzemeltető konszernektől, hogy önként járuljanak hozzá a megújuló energiaforrások hasznosításának növeléséhez - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung.
A müncheni újság szerint ennek az "önkéntes vállalásnak" a fejében a kormány lemondana arról, hogy - a már eldöntött fűtőelem-adó mellett - további illetékkel csapolja meg a konszernek profitját. Utóbbit az atomerőművek meghosszabbított üzemideje nagy mértékben növelné, hiszen a régebbi építésű reaktorok zöme adózási szempontból már nullára le van írva, vagyis minden üzemóra tiszta nyereséget hoz a konszerneknek.
Az üzemidő meghosszabbítása körül kemény csaták folynak még a keresztény-liberális koalíción belül is. Norbert Röttgen környezetvédelmi és reaktorbiztonsági miniszter 6-8 évben gondolkodik, pártjának (CDU) korifeusai 14-30 évi hosszabbítás mellett kardoskodnak. A CSU és a kisebbik koalíciós párt, a liberális FDP viszont azt akarja, hogy az atomerőművek mindaddig működhessenek, amíg megújuló energiaforrások maradéktalanul ki nem váltják őket. Szakemberek szerint ez utóbbi forgatókönyv 2050 előtt semmiképpen sem valószínű.
2010-08-27 10:38:45
A német kancellár a fűtőelemek után fizetendő adón felül további adó kivetésével fenyegette meg csütörtökön az atomerőművek üzemeltetőit. A lingeni nukleáris erőművet fölkereső Angela Merkel szerint a reaktorblokkok üzemidejének meghosszabbítása fejében további anyagi "hozzájárulást" vár el a kormány a négy konszerntől (EON, RWE, EnBW, Vattenfall). Ezt a pénzt a megújuló energiaforrások bővítésére és hatékonyabb kiaknázására kívánja fordítani a berlini koalíció.
Az így befolyó összeg, amelynek nagyságáról a kormányfő nem nyilatkozott, annak a tervnek a kereteibe illeszkedik, amelynek részeként Berlin áldását adná az országban működő atomerőművek üzemidejének meghosszabbítására. Utóbbit Merkel "szükségesnek és kiszámíthatónak" nevezte, ám konkrét időtartamot nem nevezett meg.
A kancellár kíséretében lévő Jürgen Grossmann, az RWE elnöke nem kommentálta Merkel szavait. Mindössze annyit mondott: a következő hetekben "igen intenzív" tárgyalások várhatók az üzemeltető cégek és a kormány között, ha majd a kancellár javaslata "részletekbe menően" a rendelkezésükre áll.
2010-08-26 16:33:52
Rendkívüli közgyűlést tartanak szeptember 13-án a paksi atomerőműben, az ülés napirendjén személyi kérdések - többek között a vezérigazgató visszahívása - szerepelnek a csütörtökön közzétett meghívó szerint. A napirenden igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok visszahívása és megválasztása mellett a vezérigazgató munkaviszonyának megszűnésével, illetve új vezérigazgató munkaviszonyának létesítésével és javadalmazásával kapcsolatos döntések szerepelnek.
2010-08-26 08:07:26
Egy 3 megawatt kapacitású, faaprítékkal működő biomassza erőmű építését tervezi Miskolcon a Bioenergy-Miskolc Szolgáltató Kft., a 780 millió forintos beruházást a tervek szerint a jövő évben adják át - jelentette be Méhn Imre, a társaság ügyvezetője miskolci sajtótájékoztatóján, szerdán. A zöldmezős beruházás révén évente 1 millió köbméter földgáz takarítható meg. Az erőmű, vagy inkább kazán évente 4 ezer tonna faapríték felhasználásával állítaná elő a hőenergiát, amelyet távfűtéses lakások használhatnak fel.
2010-08-25 11:50:38
A munkavállalók javadalmazása, a térség távhőellátása és az államilag garantált hitelek visszafizetése miatt csődvédelmet kért a Vértesi Erőmű Zrt. számára a társaság közgyűlése - közölte a vállalat kedden az MTI-vel. A társaság tájékoztatása szerint a helyzet kialakulásának legfőbb oka a System Consulting Zrt.-vel 2008-ban létrejött villamosenergia-szállítási szerződésekből származó kár. Az erőműnek 2010 augusztus 30-ig több mint 6 millió eurót kellene kifizetnie azoknak az áramkereskedőknek, akiknél a System Consulting Zrt. megrendelésére kapacitásokat kötött le. Amikor a System visszalépett, a kereskedők a Vért ellen indítottak kártérítési pert.