printButton

Napi Gazdaság: adókkal serkentenék az energiaforradalmat

2010-08-24  07:48:49

A Nemzetgazdasági Minisztérium az adórendszerbe épített új ösztönzőkön dolgozik, hogy a cégeknek a jövőben érdekük legyen megújuló energiába, energiahatékonyságba is fektetni - mondta a Napi Gazdaságnak Olajos Péter energia- és klímapolitikai helyettes államtitkár.

A napilap hétfői számában megjelent interjúban Olajos Péter közölte: az energetikai társaságok jelenleg csak járulékokat fizetnek, adóznak, de nem érdekük a befektetés, mivel e területen a mostani jogi és szabályozási környezet nem ösztönzi azt. Ennek első elemeként a minisztérium felkérésére az Energia Klub ügyvédi irodák bevonásával készíti azt a tanulmányt, amely a megújuló energiák szabályozásának problémáit méri fel, hogy 2011-től jóval egyszerűbb szabályozási környezetben működjön a rendszer.

Tíz százalék fölött a megújuló energia aránya Németországban

 2010-08-23  09:37:59

Németországban meghaladta a tíz százalékot a megújuló források aránya az energiafogyasztásban.

A berlini környezetvédelmi minisztérium hétvégén megjelent kiadványa szerint 2009-ben 10,4 százalék volt a megújuló források aránya, ami a két és félszerese a 2000-ben mért aránynak, és 1,1 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi 9,3 százalékot.
Az áramfogyasztásban a legnagyobb, 16 százalék a megújuló források részaránya, ami messze felülmúlja a kormány várakozásait. A korábbi célkitűzés az volt, hogy 2010-re a 12,5 százalékot érje el a megújuló források aránya az áramfogyasztásban, ez azonban már 2007-ben teljesült.

Nyári csúcserőművek lehetnek a napelemek

2010-08-23  09:36:28

Magyarország villamos energia igényének 12-szeresét lehetne előállítani napenergiából úgy, hogy a napelemek nem vennének el helyet a mezőgazdaságtól - állítja közleményében az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platformja (IMNTP), amelyet eljuttatott az MTI-nek is.

Magyarország területére átlagosan - négyzetméterenként és évente - 1250 kWh energia érkezik a Napból. Miután egy átlagos család villamos energia igénye ennek a duplája, így elvileg 2 négyzetméternyi felületre érkező napenergia tudná azt fedezni.
A közlemény nem említi, de a napsugárzásból villanyáramot előállító, korszerűnek mondott napelemek - ezek nem tévesztendők össze a meleg vizet készítő napkollektorokkal - hatásfoka ma valamivel 10 százalék felett van. Így egy átlagos háztartás villanyáram szükségletét közel 20 négyzetméternyi napelem tudná megtermelni.

Hordoz-e veszélyeket a busehri atomerőmű

2010-08-23  09:30:05

Irán szombaton hivatalosan megnyitotta első atomerőművét. Az Oroszország által megépített busehri létesítmény azonban csak hónapok múlva termel majd áramot. A nemzetközi közösségen belül sokan felteszik azt a kérdést, hogy Teherán miért avatja fel éppen most a reaktort, amikor az ENSZ-szankciókat ismét megszigorították.

Busehr úgynevezett könnyűvizes reaktor, és ily módon kisebb a veszélye annak, hogy atomfegyver-gyártást célzó programban használják fel. Ezen kívül Busehrt már az építési munkálatok megkezdése óta ellenőrzi a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). NAÜ-körökben azt mondják, hogy Busehrben soha nem voltak problémák az ellenőrzések során.

Szentpétervár - áramkimaradás

 2010-08-23  09:26:35

Szentpéterváron, ahol a város nagy része pénteken áram nélkül maradt közép-európai idő szerint 16.40-kor, több mint egy óra elteltével újra kigyulladtak a fények és működésbe léptek a közlekedési lámpák: késő este még három kerületben nem volt áram, az egyik metróvonal rövidített útvonalon közlekedett, és a városközpont több metróállomása zárva volt.

 

 

Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere közölte, hogy az egyik elektromos alállomáson hibásodott meg a berendezés, ez okozta az áramkimaradást.

Dmitrij Medvegyev elnök, aki az örményországi Jerevánban tartózkodik, telefonon tájékozódott Sojgunál, valamint Valentyina Matvijenko szentpétervári kormányzónál, és utasítást adott a helyzet mielőbbi normalizálására. Matvijenko külön jelentett pénteken este Vlagyimir Putyin kormányfőnek, s egyebek között hangsúlyozta, hogy a stratégiailag fontos intézmények működnek.

A város Pulkovo repülőterén nem volt áramkiesés, csak a rádiók hallgattak el ott is az adás hiánya miatt.

MTI / Meeonline

Ukrajna orosz kölcsönből bővíti a Hmelnyickij atomerőművet

 2010-08-23  09:20:22

Ukrajna  orosz kölcsönből kívánja befejezni a Hmelnyickij atomerőmű két energiablokkjának az építését. Erről Andrij Kljujev ukrán első miniszterelnök-helyettes nyilatkozott a 2000 című ukrán lapnak pénteken.

Az illetékes azt mondta, hogy 2 milliárd dollár hitelt vesznek fel Oroszországtól az atomerőmű 3. és 4. blokkja megépítésének a befejezéséhez. A blokkokat orosz tervek alapján építik, a munkálatokat 3-5 éven belül fejezik be. A két blokk megépítésének a teljes költsége 5-6 milliárd dollár.

MTI / Meeonline

Munkacsoportot alakul az árambiztonság javítása érdekében

2010-08-23  09:14:18

Munkacsoportot hoz létre a Magyar Energia Hivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és három áramszolgáltató cég az árambiztonság javítása érdekében - jelentették be a felek csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A megállapodás a katasztrófavédelemi főigazgatóság és az energiahivatal vezetői, valamint a Budapesti Elektromos Művek, az E.ON és az EDF DÉMÁSZ képviselői között jött létre.

Az OKF és a MEH egyeztetést tart a magyarországi áramszolgáltatókkal

2010-08-19  09:22:16

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Energia Hivatal egyeztetést tart a magyarországi áramszolgáltatókkal, melyet követően Bakondi György, az OKF főigazgatója és Horváth Péter, a MEH elnöke sajtótájékoztatót tart. Téma: a lakosság áramellátásának biztosítása rendkívüli események alkalmával.

MTI / Meeonline

Tüntettek Egyiptomban a rendszeres áramszünetek miatt

2010-08-19  09:19:22

Több tucatnyian tüntettek Egyiptomban szerda délután a mindennapos áramkimaradások miatt.

A dühödt tiltakozók Kairótól délre eltorlaszolták az egyik fontos autópálya egyik szakaszát, és gumiabroncsokat gyújtottak fel.
A hatóságok csak egy óra múlva tudták feloszlatni a haragos tömeget.
A rendszeres áramkimaradások miatt nem működnek a klímaberendezések sem, ami a - gyakran akár 38 fokos - hőséget elviselhetetlenné teszi, különösen most az iszlám böjti hónap, a ramadán idején, amikor napközben még vizet sem ihatnak a muszlimok.

MTI / Meeonline

Áramtolvajok kerültek rendőrkézre Borsodban

2010-08-19  09:16:54

Magasfeszültségű vezetékről készült áramot lopni három férfi Ózdon, de lebuktak - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.

A térfigyelő kamerák fókuszáltak késő éjszaka arra a három férfire a napokban Ózdon, akik egy magasfeszültségű vezetéket tartó oszlopra kapaszkodtak fel, hogy egy náluk lévő kábel segítségével áramot lopjanak - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
A "megcsapolás" nem sikerült, a riasztott rendőrök még azelőtt parancsolták le az oszlopról az áram tolvajokat, mielőtt az áram megcsaphatta volna őket.
A rendőrség lopás vétségének kísérlete miatt folytat eljárást ellenük, az ügyet gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítással tervezi befejezni - tette hozzá Dobi Tamás.

MTI / Meeonline

Titánok áramútja

2010-08-18  10:36:27

Titánok áramútja is lehetne a neve annak a tervnek, amely emberformájú távvezetéktartókat állítana fel Izlandon.

A magasfeszültségű drótokat fogó fémgóliátok mindegyike más pózban állna, mindegyikük olyanban, amely összhangban van a táj hangulatával. Az 50 méter magas kolosszusok acélból, üvegből és betonból készülnének. Nem kerülnének sokkal többe a hagyományos távvezetékoszlopoknál, mivel csak kicsit kell külcsínükön változtatni.
Az Óriások földje elnevezésű terv ugyan rangos elismerésben részesült - eredetiségét díjazta a tekintélyes amerikai Bostoni Építészszövetség -, az izlandi áramhálózatért felelős vállalat mégis úgy döntött, hogy nem valósítja meg.

MTI / Meeonline

Kulturális Örökség Napjai 2010. szeptember 18–19.

     MEGHÍVÓ A VILLAMOS ENERGIA IRÁNYÍTÓJÁNAK NYÍLT NAPJÁRA

 

  • Szimulátor látogatás
  • Filmvetítés
  • Gyermekrajz verseny
  • Műfészek készítés
  • Túzoktalálkozó
  • Interaktív előadás: madárvédelem a nagyfeszültségű hálózat mentén
  •  Gödi alállomás meglátogatása

 

 A nyílt napokon látogatóink beléphetneka más napokon elzárt, szigorúan védett szimulátor helyiségbe is!

A rendezvény keretében interaktív módon, a közönség  bevonásával– filmvetítés, rajzverseny, műfészek-készítés és túzoktalálkozó kíséretében – bemutatjuk a nagyfeszültségű hálózat mentén folyó madárvédelmi tevékenységet is.
A programsorozat részeként az érdeklődők – díjmentesen igénybe vehető buszos utazással – felkereshetik a MAVIR ZRt. 400/220/120 kV-os Gödi alállomását, ahol megtekinthetik a főváros energiaellátásának biztonsága szempontjából kiemelt fontosságú, más napokon a látogatóktól elzárt létesítményt.
A gödi látogatás busza mindkét nap 11órakor indul a MAVIR ZRt. székházától.

 

A programra a god.szombat@mavir.hu vagy a god.vasarnap@mavir.hu e-mail címeken,

illetve a 06 1 304 1980-as telefonszámon lehet jelentkezni.
A MAVIR ZRt. székházában megtartott programok óránként, csoportosan látogathatóak!

 

A helyszín szombaton és vasárnap 10-től 17 óráig várja az érdeklődőket!
Cím: MAVIR ZRt., 1031 Budapest, Anikó u. 4.
FIGYELEM! A belépéshez személyi igazolvány szükséges!
Bővebb információ a www.oroksegnapok.hu weboldalon!

Vihar - Minden településen van áram Szabolcsban

2010-08-17  12:33:02

Minden településen van már áramszolgáltatás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, miután a szakemberek Ibrány és Tiszatelek elektromos hálózatában is kijavították a hétfői vihar okozta hibákat - közölte az E.ON kommunikációs munkatársa kedden az MTI-vel.

Varga Ivett elmondta: újabb meghibásodás nem történt a középfeszültségű hálózatban, az áramszolgáltató munkatársai pedig jelenleg a kisfeszültségű hálózatban keletkezett kisebb hibákat javítják.
A vasárnapi esti viharos időjárás miatt hétfő reggelre mintegy 16 ezer fogyasztó maradt áram nélkül a megyében. Hétfő este újabb, a korábbinál gyengébb zivatar vonult át a megyén, ami nem okozott nagyobb károkat.
A vihar miatt kedden a Nyíregyházi Rendőrkapitányság 42-es körzetszámú telefonvonalai is működésképtelenné váltak. A hibát a szakemberek már kijavították - tájékoztatta Fülöp Gergely százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

MTI / Meeonline

Vihar - Még 400 fogyasztót érint az áramszünet Szabolcsban

 2010-08-17  10:34:46

Két településen mintegy négyszáz fogyasztónál nincs áram a hétfő esti vihar miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs munkatársa kedden az MTI-vel.

Varga Ivett elmondta: Tiszateleken és Ibrányban dolgoznak a szakemberek, akik a hálózatban keletkezett hibákat várhatóan még kedd délelőtt megszüntetik.

 

A hétfő esti, a megyén átvonuló vihar jóval kevesebb kárt okozott, mint a vasárnapi. A megyei katasztrófavédelem ügyeletének közlése szerint csak néhány esethez - vízszivattyúzáshoz és fák eltávolításához - kellett kivonulniuk a tűzoltóknak.

MTI / Meeonline

Naperőművet tervez Bábolnán a BIL-Park Kft.

 2010-08-17  10:28:58

Bábolnán egy megawatt teljesítményű naperőművet tervez a BIL-park Kft. - erről tájékoztatta a város képviselő-testületének tagjait a polgármester.

Horváth Klára a társaság levelének ismertetése során elmondta, hogy a BIL-Park a birtokában lévő 240 hektárból 200 hektárt elad, a maradék negyven hektár egy részén tervezi a naperőművet, amelyre már a szakhatósági engedélyeket beadta.
A polgármesteri hivatal információs tábláján kifüggesztett dokumentum szerint két magánszemély Farkas Sándor és Bujáki Gábor arról tájékoztatja az önkormányzatot, hogy a birtokában lévő közel 200 hektárt 240 millió forintért értékesíti.
A föld annak a 240 hektárnak a része, amelyet mely a BIL-park kezel, és amelyet korábban 227 millió forintért vettek meg az államtól a magánszemélyek.
A tájékoztató adatai szerint a szántóként értékesíteni kívánt földre összesen közel öt milliárd forint jelzálog van bejegyezve, ebből három milliárd forint a BIL-park Kft-é.

MTI / Meeonline

Tartalom átvétel

Lap tetejére