printButton

Vihar - Tizenöt településen keletkeztek károk Szabolcsban vasárnap

2010-08-17  10:27:12

A vasárnap esti vihar mintegy negyven települést érintett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, tizenöt településen lakóingatlanokban is kisebb-nagyobb mértékű károk keletkeztek - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Az előzetes jelzések alapján csaknem kilencszáz magántulajdonú épület károsodott, néhány lakóház olyan mértékben sérült, hogy a lakókat ideiglenesen szomszédoknál, rokonoknál helyezték el - mondta Szalai Erika tűzoltó százados.
Tájékoztatása szerint a viharral kapcsolatos vonulások száma már meghaladja a háromszázhetvenet. A heves széllel és nagy mennyiségű esővel érkező vihar nyugat-kelet irányban, Rakamaz, Demecser, Kisvárda vonalban haladva pusztított. Fák dőltek ki, lakóépületek tetőszerkezetei, tűzfalai károsodtak, s mintegy 60 ezer fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül.

A német kancellár bírálja az atomlobby fenyegetőzését

2010-08-17  10:25:59

A német kancellár bírálta az energetikai konszernek fenyegetőzését, miszerint az úgynevezett fűtőelem-adó kivetése esetén leállítanák az országban működő atomerőművek egy részét.

Angela Merkel véleményét tolmácsolva Steffen Seibert kormányszóvivő hétfőn tartott sajtóértekezletén kifejtette: a jelenlegi helyzetben, amikor folynak a tárgyalások a kormány és a konszernek képviselői között, csöppet sem segítik a probléma megoldását, ha ilyen fenyegető megnyilatkozások kerülnek nyilvánosságra.

Ismét elindult országjáró útjára az atomerőmű tájékoztató kamionja

2010-08-16  18:36:45

Néhány hónapos szünet és jelentős átalakítás után ismét országjáró körútra indult a paksi atomerőmű utazó kiállítása. A tájékoztató kamion augusztus 16-án gördült be Pécsre, ahol most két hetet tölt, de iskolakezdés után ismét visszatér - közölte az MTI-vel Mittler István a Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója hétfőn.

A paksi atomerőmű bővítése több ízben felvetődött, az utóbbi években ismét komolyan foglalkoztatja a szakembereket, döntéshozókat. Az esetleges új blokk vagy blokkok építésének előkészítéséhez az országgyűlés a múlt év márciusában adott felhatalmazást. Ezek után keresett a lakosság tájékoztatására új módszereket a régiek mellé a Paksi Atomerőmű Zrt., idézte fel Mittler István.

Vihar - Öt településen újra van áram a Tiszántúlon

 2010-08-16  18:34:26

Öt településen helyreállították az áramszolgáltatást hétfő délután, de még mintegy 9200 fogyasztó van áram nélkül Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye területén - közölte az E.ON Hungária kommunikációs munkatársa az MTI-vel. Az áramszolgáltató társaság fenntartja a megerősített készenlétet, mivel a térségben éjszaka újabb viharok várhatók.

 

A vasárnapi vihar okozta hibák elhárításán dolgozó csaknem kétszáz szakembernek az elszakadt vezetékek mellett három kifordult villanyoszlop is munkát ad - mondta Varga Ivett.
Tájékoztatása szerint a munkálatok a vártnál lassabban haladnak, így az érintett településeken az áramszolgáltatás legkorábban hétfő este állhat helyre. Jelenleg Tiszatelek, Kék, Nyírbogdány, Pátroha, Gégény, Demecser, Nyírkércs, Ramocsaháza, Laskod, Székely és Ófehértó, valamint a hajdú-bihari Nyírábrány van még elektromos áram nélkül.

Vihar - Tizenhét településen nincs még áram a Tiszántúlon

 2010-08-16  14:18:23

Tizenhét, többségében szabolcsi település van még áram nélkül a vasárnap esti vihar miatt, az üzemzavarokat várhatón hétfő délutánra elhárítják a szakemberek - közölte Varga Ivett, az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs munkatársa az MTI-vel.

A legfrissebb, hétfő déli adatok szerint 9.800 fogyasztót érint az áramszünet. A középfeszültségű hálózatban keletkezett hibák elhárításán kétszáz szakember dolgozik.
Varga Ivett hozzátette: a hibát egyebek mellett a villámcsapások és az elektromos vezetékeket leszakító fák, ágak okozták.
Szabolcsban Tiszatelek, Kék, Nyírbogdány, Pátroha, Gégény, Demecser, Kékcse, Tiszakanyár, Újdombrád, Nyírkércs, Ramocsaháza, Laskod, Székely, Ófehértó, Besenyőd, Petneháza, míg Hajdú-Biharban Nyírábrány települést érinti az áramszünet.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a tűzoltók az összes bevethető egységgel a károk elhárításán dolgoznak: kidőlt fákat távolítanak el az utakról és a megrongálódott tetők lefedésében segédkeznek.

MTI / Meeonline

Német szolgáltatók az atomerőművek leállításával fenyegetőznek

2010-08-16  08:37:57

Német energetikai konszernek az általuk üzemeltetett atomerőművek azonnali lekapcsolásával fenyegetőznek arra az esetre, ha a kormány nem állna el az úgynevezett fűtőelem-adó bevezetésének gondolatától. A Greenpeace szerint ez nem okozna problémát az áramellátásban.

A Der Spiegel vasárnap megszellőztetett értesülése szerint a konszernek (EON, RWE, EnBW, Vattenfall) a  kormánnyal folytatott tárgyalásokon értésre adták: amennyiben Berlin csakugyan adót vetne ki az atomerőművekben felhasznált fűtőelemekre, és az illetékes miniszter feltételekhez kötné a nukleáris energia termelését, akkor számos atomerőmű üzemeltetése gazdaságtalanná válna. Ezért az illetékes konszernek kénytelenek lennének haladéktalanul leállítani azokat. A kieső energiamennyiséget ebben az esetben külföldről kellene importálni.

Hat ajánlat a lengyel áramszolgáltatóra

 2010-08-16  08:35:07

A lengyel kormány hat ajánlatot kapott a nagyobb Enea és a kisebb Energa állami áramszolgáltatók a pénteki határidőig.

Az első körben pályázók között van a francia GdF Suez és a lengyel Kulczyk Investments magáncég.
A lengyel kormány az év végéig 12 milliárd zlotyt (841 milliárd forint) szeretne kapni közvagyon értékesítéséből,  az államháztartás tátongó hiányát csökkentendő. Az összegből 4,2 milliárd zlotyt hozhat az Enea 51 százalékának eladása.  
Lengyelország megúszta a gazdasági visszaesést, de államháztartási hiánya tavaly a hazai össztermék (GDP) 7,1 százalékára ugrott. Idénre 7,3 százalékot, jövőre 7,0 százalékos hiányt jósol Lengyelországnak az Európai Bizottság.

MTI / Meeonline

A legjobb lakossági áramszolgáltató az EDF Démász volt a hivatal szerint

2010-08-16  08:33:28

Az ügyfélkapcsolatokat tekintve az EDF Démász nyújtotta 2009-ben a legmagasabb színvonalú szolgáltatást a lakosságot és kisfogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatói körben a Magyar Energia Hivatal megállapítása szerint.

A hivatal honlapján közétett rövid jelentés megállapítja: a szolgáltatók fokozott figyelmet fordítottak az elvárt színvonalat meghatározó mutatók teljesítésére, aminek eredményeként emelkedett a szolgáltatás minősége. Ugyanakkor szükség van további fejlesztésekre, mert folyamatosan nő a becsléssel megállapított és  visszavont, illetve törölt számlák száma.

Országszerte károkat okozott a vihar - összefoglaló

 2010-08-16 08:28:33

Országszerte károkat okozott a hétvégén a viharos időjárás;  vasárnap délután majd minden régióra narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, az esti órákban már csak az ország keleti felében számítanak viharokra a meteorológusok. A viharok okozta rendkívüli események miatt a Magyar Energia Hivatallal közösen tartandó egyeztetést hívott össze a jövő hétre az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője az áramszolgáltatókkal.

A Szolnok megyei Jászkisérről több mint hatvan bejelentés érkezett a tűzoltókhoz különböző károkról a vasárnap délutáni vihar elmúltával. A bejelentők fakidőlések, elektromos vezetékek leszakadása és megbontott háztetők miatt kértek segítséget. Az Új Néplap című megyei napilap internetes portálja, a szoljon.hu arról számolt be, hogy a vihar Szolnokon a Széchenyi városrészben tombolt leginkább. Elvonulása során a lakótelepi házakban ablakok törtek be, parkoló gépkocsik rongálódtak meg az égből hulló galambtojásnyi jégdaraboktól, a szél által tövestől kicsavart fáktól.

Világítástechnikai Szakmérnöki képzés

 Kedves Kollégánk !

 

Tájékoztatjuk, hogy az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara 2010. szeptemberi kezdéssel világítástechnikai szakmérnöki képzést hirdet. A posztgraduális oktatás 4 féléves, levelező rendszerű, és a negyedik félév végén szakdolgozat készítésével és államvizsgával zárul. A hallgatók – a sikeres záróvizsgát követően – világítástechnikai szakmérnöki diplomát kapnak. A képzés díja félévenként 176 ezer forint.

A tanterv a fénytechnikai és látásfiziológiai alapoktól kezdődően, a világítási eszközökön és alkalmazási területeken keresztül érinti a világítás speciális területeit, és kiterjed a hozzá kapcsolódó szabályozási és elektromos hálózati kérdésekre, valamint a világítás-monitorálás módszereire is.

A konferenciákat félévente négyszer, havonta, 3 egymást követő napon tartjuk. A tantárgyi követelmények teljesítése a félévek végén vizsgával illetve félévközi jegy megszerzésével történik.

A szakmérnöki képzésre várjuk mindazok jelentkezését, akik műszaki illetve természettudományos területről egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkeznek, és akik olyan beruházói, gyártói, kereskedelmi, tervezői, kivitelezői, karbantartói, üzemeltetői területen dolgoznak (vagy kívánnak elhelyezkedni), ahol fontos a világítástechnikai szakismeret.

A képzésre jelentkezni lehet Molnár Károly tanfolyamfelelős oktatónál a (06-1)-666-5054 ill. (06-30)-9593-705 telefonszámokon, valamint a molnar.karoly@kvk.uni-obuda.hu e-mail címen. További információval szintén a jelzett elérhetőségeken állunk rendelkezésre.

Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 27.

Jogszabály előkészítés - Magyar Energia Hivatal hírlevél

 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosítására vonatkozó javaslat

Az Európai Parlament és a Tanács 2009. július 13-án elfogadta az Európai Unió ún. „harmadik energiacsomagját”, amely a villamos energia és a földgáz belső piacára vonatkozó új közös szabályokat tartalmazza.

Az Európai Parlament és a Tanács, a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2009/72/EK irányelv átültetése, valamint a Magyar Energia Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) energia- és piacszabályozási tapasztalatai alapján felmerültek kezelése érdekében a Hivatal előkészítette a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: VET) módosítására vonatkozó javaslatait. A módosítások alapját a 2010. augusztus 11-ig kihirdetett, 2011. március 3-tól hatályos szövege képezi.

A Kormány 2010. II. félévi törvényalkotási programjáról szóló 1168/2010. (VIII. 10.) Korm. határozat melléklete 5.5. pontja alapján a Kormány október 6-ai ülésén tárgyalja a VET módosításáról szóló előterjesztést.

A fentiekre tekintettel várjuk az érintettek észrevételeit a VET módosítására vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban (VET_2010-08-12.pdf) 2010. augusztus 19. (csütörtök) 16 óráig a 3.csomag.VET@eh.gov.hu  címre.

(Felhívjuk a figyelmet, hogy az egyeztetés során csak az erre a címre, illetve a megadott határidőig megküldött észrevételeket vesszük figyelembe.)

2010.08.12.


 VET_2010-08-12.pdf

Forrás: www.eh.gov.hu

 

Megválasztották az MVM Zrt. vezető testületeinek elnökeit


Megválasztották a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető testületeinek elnökeit

Faragó Csaba az Igazgatóság, Kovács Árpád a Felügyelő Bizottság elnöke

 

 A Magyar Villamos Művek Zrt. nemrég megválasztott Igazgatósága Faragó Csabát választotta az Igazgatóság elnökévé. Az MVM Zrt. Felügyelő Bizottsága a testület elnökévé Kovács Árpádot választotta. A társaság 2010. július 30-i rendkívüli közgyűlése a főtulajdonos MNV Zrt. előterjesztésére visszahívta a vezető testületek tagjait, egyben megválasztotta az MVM új tisztségviselőit. A közgyűlés Baji Csabát, az MVM Igazgatóságának tagját a társaság vezérigazgatójává nevezte ki.

A vártnál jobb az RWE üzemi eredménye az első félévben

2010-08-12  11:13:17

A vártnál jobb üzemi eredményt ért el az idei első félévben a több magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német RWE energia szolgáltató, megismételve egyúttal 5 százalékos profitnövekedési várakozását mind az üzemi, mind az adózott eredményre.

Az üzemi eredmény az első hat hónapban 21,6 százalékkal 4,96 milliárd euróra nőtt, az egy évvel korábbi 4,08 milliárd euróról. Az elemzők 4,56 milliárdot vártak. Az adózott eredmény ugyanakkor 8,1 százalékkal 2,04 milliárd euróra csökkent.
A bevétel 12,1 százalékkal, 27,35 milliárd euróra emelkedett a tavalyi 24,39 milliárdról, szemben az elemzői 26,14 milliárd eurós várakozással.

Németország - Az atomerőművek működésének meghosszabbítása

2010-08-12  10:01:39

Német energetikai konszernek készek 30 milliárd eurót fizetni a kormánynak, ha az jóváhagyja az országban működő atomerőművek üzemidejének meghosszabbítását - írta szerdán a Handelsblatt.

Az általában jól értesült gazdasági-üzleti újság szerint a konszernek célja, hogy megelőzzék a kormány által tervezett s jövőre már hatályba lépő úgynevezett fűtőelem-adó kivetését. Ez az új adónem a tervek szerint évi 2,3 milliárd eurót hozna az államkasszának. A számítás alapját az a képlet képezi, amely szerint az üzemeltető cégeknek az erőművekben felhasznált urán, illetve plutónium minden grammja után 220 euró adót kellene fizetniük.

Csökkent az E.ON adózott eredménye, nőtt működési eredménye

2010-08-11  11:33:43

Az első félévben csökkent a Magyarországon is érdekelt német E.ON adózott eredménye, mert az üzemi eredmény növekedését ellensúlyozta a kamatköltségek és az adók emelkedése - közölte szerdán a vállalat.

A legnagyobb német energiaszolgáltató adózott eredménye 3,91 milliárd euró volt január-június között, 9,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 4,31 milliárdnál, de több az elemzők által várt 3,42 milliárdnál.
A rendkívüli tételektől megtisztított üzemi eredmény 11 százalékkal 6,1 milliárd euróra nőtt.

Tartalom átvétel

Lap tetejére