2010-03-10 10:48:36
Tavaly csökkent a legnagyobb német energia szolgáltató konszern az E.On forgalma és üzemi eredménye. Az értékesítési árbevétel részben a gázeladások csökkenésének, részben az alacsonyabb energia áraknak köszönhetően 6 százalékkal 81,8 milliárd euróra csökkent. Az EBIT (üzemi) eredmény 2 százalékkal 9,6 milliárd euróra csökkent.
Az elemzők átlagosan 82,9 milliárd eurós forgalmat és 9,9 milliárd eurós üzemi eredményt vártak.
Tavalyi eredménye után a 2008-assal megegyező, részvényenként 1,50 eurós osztalék fizetését tervezi az E.ON
2010-03-01 09:07:19
Elfogadta a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. igazgatósága a paksi atomerőmű-bővítés gyakorlati előkészítését célzó koncepciót. A dokumentációban megfogalmazták az előkészítésnél követendő alapelveket, köztük azt, hogy az engedélyezési folyamatokat azonnal el kell kezdeni, a tendereztetési felhívást pedig két éven belül ki kell adni - tájékoztatott pénteken az MVM Zrt. Az MVM Zrt. és a Paksi Atomerőmű Zrt. az Országgyűlés 2009. március 30-án hozott támogató döntése alapján hozta létre a Lévai Projektet az atomerőmű bővítés előkészítésére. A projekt keretében elkészült a bővítés gyakorlati előkészítését célzó munka koncepciójának tervezete, amit pénteki paksi ülésén az igazgatóság is jóváhagyott.
2010-03-01 08:50:35
A Vértesi Erőmű ZRt. továbbra is fenntartja a Kapolyi László tulajdonában lévő System Consulting Zrt.-vel szembeni kártérítési követelését
Mint ismeretes, a Vértesi Erőmű ZRt. előző vezetése 2008 őszén jelentős mennyiségű áram vásárlásáról kötött megállapodást hazai székhelyű áramkereskedőkkel. Az áramvásárlási szerződéseket alapvetően az ugyanezen időszakban a System Consulting Zrt. és a Vértesi Erőmű ZRt. között összesen 250 MW volumenű éves zsinór villamos energia System Consulting Zrt. részére 2009-ben történő leszállítására megkötött villamos energia adásvételi megállapodások ellentételezésére hozták létre.
2010-02-26 11:21:03
Rekordnagyságú, 51,9 milliárd koronás nyereséggel zárta a tavalyi évet a Cseh Energetikai Művek (CEZ). A nyereség 9,5 százalékkal magasabb, mint 2008-ban, s a CEZ történetében ez a legjobb éves gazdasági eredmény.
Az adatokat a CEZ honlapján tette közzé pénteken délelőtt.
A társaság korábban mintegy 6 százalékos nyereségnövekedéssel számolt. Ugyanakkor a piaci elemzők azt várták, hogy a profit eléri az 53-54 milliárd koronát.
A kimagasló eredmény nagyrészt annak köszönhető, hogy az árameladásra a szerződéseket még 2008-ban a gazdasági válság kitörése, tehát az áramárak csökkenése előtt kötötték meg - olvasható a közleményben.
2010-02-22 10:07:44
Az évtized közepéig 60-70 milliárd forint beruházást valósít meg a Mavir a villamosenergia-hálózatán és a rendszerirányításban, ami része a 2020-ig szóló 107 milliárd forint értékű programnak - tájékoztatta Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója az MTI-t. A hálózat fejlesztésére az ország villamosenergia-ellátásának biztonsága érdekében törvény kötelezi a Mavirt. A hálózatfejlesztési tervet a hatóság, a Magyar Energia Hivatal hagyja jóvá. A Mavirnak kétévente frissítenie kell a tervet.
Az idén, a korábbi évekhez hasonlóan mintegy 20 milliárd forintot fordít a Mavir beruházásra, felújításra.
2010-02-16 10:42:38
A Magyar Villamos Művek (MVM) nem üzletelhet akárkivel, és a csoporthoz tartozó társaságok sem - döntöttek a tulajdonosok a társaság hétfőn megtartott rendkívüli közgyűlésén. Az MVM a közgyűlést követően az MTI-vel azt közölte, hogy a közgyűlésen alapszabályt részben a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvénynek való megfelelés érdekében módosították, részben pedig a még szigorúbb működés érdekében. Ezek a döntések illeszkednek az MVM 2008 derekán kinevezett új igazgatóságának és ügyvezetésének a szándékához, hogy ne ismétlődhessenek meg a korábbi vezetés időszakához köthető kétes ügyletek - mutat rá a közlemény.
2010-02-16 10:38:27
A kormány rendelete szerint a Vértesi Erőmű Zrt. 1,9 milliárd forinthoz jutott, jelenleg nincs fizetésképtelen helyzetben a társaság - mondta el Hónig Péter miniszter hétfőn a Parlamentben, Keleti György, Oroszlány MSZP-s országgyűlési képviselője kérdésére. Keleti György felszólalásában elmondta, a Vértesi Erőmű a gazdasági válság és hibás vezetői döntések miatt csőd közeli helyzetbe került. Egy választottbírósági döntés ugyanis fizetési kötelezettséget állapított meg az erőmű számára, emiatt a felszámolás fenyegette a társaságot, amely Komárom-Esztergom megye legnagyobb foglalkoztatója, 3100 embernek biztosít megélhetést.
2010-02-15 13:15:01
A Bakonyi Villamos Művek Termelő Zrt. (BVMT) kétszer 58 megawatt kapacitású, a magyar villamosenergia rendszer szabályozását segítő erőművet épít fel 2010 végére. A BVMT többségi tulajdonosa az állami tulajdonban lévő MVM Zrt., kisebbségi tulajdonosa pedig a Demján Sándor nevével fémjelzett Euroinvest Zrt.
A 15 év futamidejű kölcsönt nyújtó konzorciumot az MKB Bank Zrt. vezeti, tagjai pedig: a K&H Bank Zrt, az ERSTE Bank Hungary Nyrt. és az OTP Bank Nyrt. A hitel feltételeit a cégek nem közölték.
Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója kiemelte, hogy ilyen nagyságú és futamidejű kölcsön két magyar tulajdonú cég számára a beruházásnak az energetikai szempontokon is túlmutató, nemzetgazdasági jelentőségét is aláhúzza.
2010-02-15 10:14:28
Elkészült a paksi atomerőmű bővítésének finanszírozási modellje, a Magyar Villamos Művek (MVM) Igazgatósága hétfőn dönt róla - közölte Süli János, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel. Süli János elmondta: a programban meghatározzák azokat a peremfeltételeket, amelyek mentén a finanszírozás megvalósítható. A program elfogadása még nem azt jelenti, hogy megvan a kész pénzügyi struktúra, csak annak "receptje" készül el - fogalmazott a vezérigazgató.
Hozzátette: változatlanul azt az álláspontot képviselik, hogy állami szerepvállalás legalább ötven plusz egy százalék legyen, de a cél hetvenöt százalékos állami részvétel.
Süli János arról is beszélt, hogy négy szállító jön szóba, de a lehetséges szakmai befektetők száma ennél több. Minden építő kész részt vállalni a finanszírozásból, jelentkezett már az összes magyarországi áramszolgáltató is.
2010-02-11 09:11:29
Még mintegy 10 milliárd forint osztalékra számít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a Magyar Villamos Művektől (MVM), a 2009 decemberében kapott 20 milliárd forint osztalékelőleg után - mondta el Kamarás Miklós, az MNV vezérigazgatója szerdán egy előadáson. A nemzeti vagyon jövőjéről folytatott párbeszédet szolgáló rendezvényen, a Budapesti Corvinus Egyetemen a vezérigazgató azt mondta, hogy az MVM csoport adózott nyeresége az előzetes adatok szerint 2009-ben 80 milliárd forint körül alakult.
2010-02-03 09:26:36
Az E.ON Energie AG - az E.ON müncheni székhelyű európai áramtermelő és kiskereskedelmi egysége - keddi írásos közleménye szerint tárgyalásokat folytat a magyar kormánnyal és az Magyar Villamos Művek Zrt-vel (MVM) kisebbségi részek eladásáról az általa birtokolt regionális áramhálózatokban. Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs vezetője kedden az MTI-nek megerősítette, hogy jelenleg is zajlanak a tárgyalások az MVM és az E.ON között az E.ON magyarországi áramszolgáltatóiban történő MVM részesedésszerzésről.
Közleményében az E.ON utal arra, hogy a tárgyalások összhangban vannak azzal a szándéknyilatkozattal, amelyet a két fél tavaly júniusban írt alá. Az MVM kommunikációs vezetője ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a tárgyalások illeszkednek az MVM középtávú üzleti stratégiájában foglaltakhoz.
2010-01-28 22:09:16
Csökkentette az igazgatóság és a felügyelőbizottság létszámát a Paksi Atomerőmű Zrt. csütörtöki rendkívüli közgyűlése - közölte Mittler István kommunikációs igazgató csütörtökön az MTI-vel. A főtulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. kezdeményezésére tartott rendkívüli közgyűlésen a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényben előírtaknak eleget téve több tagot visszahívtak az igazgatóságból és a felügyelő bizottságból is.
2010-01-13 09:47:53
EDF Démászra változott a Démász, korábban Dél-magyarországi Áramszolgáltató neve január elsejétől. A francia Electricité de France (EDF) tulajdonában lévő áramcég kedden az MTI-vel azt is közölte, hogy a Magyar Energia Hivatal adatai szerint a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közintézményeket ellátó úgynevezett egyetemes szolgáltatói körben az EDF Démász fogyasztói számára a legalacsonyabb a végfelhasználói ár, miután 2010. január elsejétől átlagosan 3,2 százalékkal csökkentette az árat. A cég várakozásai szerint az év során további árcsökkentés lehetséges.
2010-01-04 09:34:23
Az elmúlt másfél évben a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) elvégzett minden olyan feladatot, amely szükséges a társaság részvényeinek tőzsdei forgalmazásához, így a céget akár már holnap be lehetne vezetni a BÉT-re - tájékoztatta Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója az MTI-t. Tulajdonosi döntés nincs a tőzsdei bevezetésről, de a felkészüléssel a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő MVM csoport átláthatóbb lett, összehasonlíthatóvá vált a versenytársakkal - magyarázta a vezérigazgató.
Mártha Imre hangsúlyozta, hasznos volt a külső- és belső szakértőkkel elvégzett munka, mert számos - korábban rejtve maradt - kockázat is felszínre került. Átvilágították a teljes cégcsoportot és átalakították a belső szabályozást.
2009-12-30 12:21:28
Erős, versenyképes, stabil nyereséget termelő vállalat marad a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) azzal, hogy törvénymódosítás eredményeként az MVM csoporthoz tartozó Mavirnak nem kell eladnia a hálózatát, független rendszerirányítóként a cégcsoport része marad - nyilatkozta Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója az MTI-nek. Az Európai Unió harmadik energiacsomagja szorítja arra az integrált energia társaságokat, hogy adják el szállító hálózatukat, darabolják szét hálózati és rendszerirányító társaságra, vagy pedig maradhat integrált a társaság, de a korábbinál szigorúbb "együttélési" szabályokkal. A törvénymódosítás a Mavir esetében a harmadik megoldást jelöli ki: független átviteli hálózat-üzemeltető (Independent Transmission Operator - ITO) lesz.
2009-12-08 08:31:11
Az E.ON várhatóan átlagosan 3 százalékkal csökkenti az áram végfelhasználói árát a lakosságnak, a kisfogyasztóknak és a közintézményeknek 2010. január elsejével, míg a Démász változatlanul tartja - mondta el Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke hétfőn Budapesten sajtóbeszélgetésen. Hozzátette: az RWE-csoporthoz tartozó Elmű és Émász még nem adott be árváltoztatási kérelmet, és ha nem is kérnek, akkor náluk 2 százalékkal nő az áram ára a rendszerhasználati díjak emelkedése miatt.