Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2022. augusztus 12.

Különleges emlékműavatás Ikladon

90 éves a magyar villamoskismotor gyártás

Július 30-án  Ikladon közösen emlékeztek meg a MEE Technikatörténeti Bizottság tagjai az IMI Motor Kft. - Leroy-Sommer - Nidec Corporation vezetőivel,  dolgozóival  és az önkormányzat képviselőjével nyílt nap keretében egy  ipartörténeti „csodáról”.

A megvalósult gondolat: Jakabfalvy Gyula, a MEE TTB és a Villamos Gép, Készülék és Berendezés Szakosztály tagja, több mint ötven évet töltött el a villamos-kismotorgyártásban és ehhez kapcsolódó területeken, feldolgozta ennek az iparágnak a történetét az utókor számára.

 

A kutatómunkájából kiderült, hogy éppen 90 évvel ezelőtt indult el Magyarországon a villamos-kismotorgyártás Szikra Pálnak köszönhetően, akit méltatlanul elfelejtett a szakmai világ! A gramofon kurblis kézi meghajtása helyet tervezte meg Szikra Dezső gyárában ezt a villamos kismotort 1932-ben.

Jakabfalvy Gyula a több évtizedes MEE és személyes kapcsolatának köszönhetően megküldte ezt az anyagot az IMI Motor Kft. vezetésének, akik szintén örömmel vették és úgy gondolták, hogy erről az eseményről ünnepélyes keretek között kellene megemlékezni. Az elhatározást tett követte, a feladat egy alapzat megépítése és egy gránit emléktábla elkészítése, valamint annak ünnepélyes átadása gyári területen. Terveikben szerepel még a későbbiekben egy, az IMI Motor Kft. által gyártott terméket szimbolizáló tárgy elkészítése, amely az építmény tetején lesz elhelyezve.

Köszönetünket fejezzük ki Balázs Csaba általános gyárigazgatónak és Hajdú Edina HR vezetőnek a nagyszerű szervezésért.

Az avatóünnep részvevőit Balázs Csaba gyárigazgató üdvözölte és összefoglalta a gyár történetét, majd Tóth Péterné Éva, a TTB elnöke köszönetét fejezte ki azért, hogy a MEE TTB tagjai is részesei lehetnek a közös ünneplésnek. Kiemelte az értékek megőrzésének fontosságát, melynek példájával itt is találkozhattak ez alkalomra összeállított technikatörténeti kiállítás tárgyaival, gondosan megőrzött korhű írásos  dokumentumokban lapozhattak  az érdeklődők, de kinyomtatott másolatokat is magukkal vihették.  

Az emlékmű leleplezését megelőzően, dr. Jeszenszky Sándor az Elektrotechnikai Múzeum korábbi igazgatója lebilincselő összefoglaló előadásában elmondta, hogy a 20. század elején a magyar ipar Déry, Bláthy és Zipernowsky találmányainak köszönhetően a világ élvonalába kerültek a váltakozó áramú rendszerek, az erősáramú berendezések nagy motorokkal, erőműi generátorokkal, stb. Magyarországon fehér folt volt a kismotorgyártás. Szikra Pál volt az, aki a gramofon meghajtásához megalkotta a villamos-kismotort. Az emberi munkát a kismotorok könnyítették meg, így pl. varrógép, hajszárító, háztartási gépek, stb.

Ma a magyar iparban az IMI Iklad a zászlóshajó! Erről meggyőződhettünk Sztanó Péter a fő konstruktőr által vezetett üzemi látogatáson is. Nagy élmény volt!


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085