Az aktuális számból

 

A március-áprilisi előszót Dr. Tóth Zoltán, a MEE Mechwart András Ifjúsági Tásaság alelnöke írta.

Kedves Olvasó!

Az a megtiszteltetés ért, hogy én köszönthetem Önöket a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mechwart András Ifjúsági Társaság gondozásában készült Elektrotechnika bevezetőjében. Számomra külön öröm, hogy 10 évvel ezelőtt a folyóirat akkori főszerkesztőjének, Tóth Évának biztatására kérvényeztem tagságomat az Egyesületbe. A tavaszi lapszám immár negyedik éve a fiatal mérnökök, kutatók és hallgatók eredményeivel, szakmájuk aktuális érdekességeivel, új megközelítésekkel foglalkozik.

A Társaság számára kiemelten fontos, hogy egy teljes lapot meg tudjunk tölteni szakmailag releváns cikkekkel, amelyek megjelenéséhez lektoraink is hozzájárultak. Ezen lapszámon kívül a MAIT gondozásában minden évben megjelenik egy absztraktkötet, illetve egy konferenciakiadvány is, amelyben a MEE 35 év alatti tagjai oszthatják meg eredményeiket, illetve informálhatják a Vándorgyűlés résztvevőit a nulladik napon a jelenlegi szakmai trendekről és aktualitásokról egyaránt. Valamennyi cikk és előadás elérhető a Társaság honlapján, amelyeket DOI-azonosítóval is elláttunk az utóbbi három évben.

 

 

 

 

Tovább a teljes előszó elolvasásához >>>

Tovább az Elektrotechnika letöltéséhez >>>




Minden jog fenntartva ©