Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2017. május 12.

VII. Mechwart András Ifjúsági találkozó

Ismét Ifjúsági Találkozó a MEE Mechwart András Ifjúsági Társaság szervezésében!

A Mechwart András Ifjúsági Társaság (MAIT) célul tűzte ki, hogy a szakma fiatal kutatói, művelői között minél hamarabb elmélyítse a szakmai, baráti kapcsolatokat. Ennek elősegítésére az idei évben 2017. szeptember 12-én rendezi szakmai konferenciáját fiatalok számára.

A találkozó elsődleges célja, hogy a tématerület kiváló alakjainak, a magyarországi és határon túli oktatási intézmények hallgatóinak (BSc, MSc, PhD), valamint az iparág fiatal munkatársainak előadásaival kitekintést nyújtson a villamos energetika, automatika és a kapcsolódó interdiszciplináris területeken zajló aktuális kutatásokra. A szakmai előadások mellett a rendezvény a MAIT Egyesületen belüli szerepvállalásának áttekintésére, illetve aktuális, az elektrotechnikai iparhoz kötődő kérdések megvitatására is lehetőséget biztosít.

 

A konferencia a 64. MEE Vándorgyűlés helyszínen, annak 0. napján, Bükfürdőn kerül megrendezésre, a Hotel Caramell Premium Resort-ban.

A konferenciára minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Szeretnénk kérni, hogy a rendezvény hírét juttassa el az érdekeltekhez, biztasson minél több embert a részvételre!

Kérjük, hogy jelentkezését, és előadásának kivonatát (kb. 3000 karakter terjedelemben) június 18-ig küldje el a mait@mee.hu e-mail címre!


Youth Meeting organized by the András Mechwart Youth Society of the Hungarian Electrotechnical Association!

The András Mechwart Youth Society (MAIT) has set the aim to foster professional and personal connections between young professionals and researchers. The Society is announcing the 7th András Mechwart Youth Meeting, which is to be held on 12 September 2017. The aim of the Meeting is to provide an outlook on actual research projects in the fields of power engineering, energy engineering, automatics and connecting interdisciplinary fields by introducing the work of recognized professionals, BSc, MSc and PhD students and young engineers.

The Meeting will be hosted by the 64th Annual Assembly of the Hungarian Electrotechnical Association, on its 0th day, at Bükfürdő (Hotel Caramell Premium Resort).

The organizers kindly ask to inform all person who may be interested in participation and publication in the Meeting.  We kindly invite you to submit an abstract to the Youth Meeting. Submissions of abstracts should be done until 19 June 2017 to the following e-mail address mait@mee.hu


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085