Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2018. március 27.

Védelmi és Irányítástechnikai Fórum 2018

A „Védelmes értekezlet” hagyományaira építkező Védelmi és Irányítástechnikai Fórum a 2014. évi első megrendezése óta évről évre folyamatosan növekvő létszámmal várakozásokon felüli népszerűségnek örvend.
Az eseményt 2018-ban is a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (és annak Energetikai Informatika Szakosztálya) szervezi a MAVIR ZRt. OVRAM Relévédelmi Osztály szakmai közreműködésével.

 

A 2018. évi - immár ötödik alkalommal megrendezendő - Védelmi és Irányítástechnikai Fórum főtámogatója:

 

Szponzorok:

     

 

A rendezvény helyszíne: Residence Ózon Konferencia & Wellness Hotel**** (3233 Mátraháza, Üdülőtelep 2)
Időpontja: 2018. június 5-7.

0. nap Tréning témája: Közismert védelmi funkciók kevéssé ismert működései

Szakmai blokkok:

  • A védelmek elméletének jelene és jövője
  • Védelmi gyakorlat: esettanulmányok, üzemzavarok tanulságai, szélsőséges időjárás okozta védelmi működések, rendszer helyreállítási próba tapasztalatai
  • Elosztott (akár háztartási méretű) energiatermelés és tárolás védelmi és irányítástechnikai kihívásai
  • Irányítástechnika és felügyeleti eszközök
  • Kiber biztonság
  • Workshop: Digitális alállomások – koncepciók, sajátosságok és alkalmazási példák védelmes szempontból

Tervezett szakmai program: látogatás a Mátrai Erőmű 16 MW-os naperőművében


 

 

RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA

 

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Elektronikai Informatika Szakosztálya védelmes tréninget szervez a Védelem és Irányítástechnikai Fórum 0. napjára.

A tréning címe: Közismert védelmi funkciók kevéssé ismert működései

A tréning időpontja: 2018. június 5. (kedd) 
A tréning díja: 7000 Ft+Áfa

Részvételi díjak:

Választható szállások:
- Residence Ózon**** (a konferencia helyszíne) BETELT
- Lifestyle Hotel**** (200 méterre a konferencia helyszínétől) 
BETELT

Egyéb szálláslehetőség a lap alján...

A rendezvény helyszíne: 
Residence Ózon Konferencia & Wellness Hotel****
(3233 Mátraháza, Üdülőtelep 2)
Időpont: 2018. június 6-7.
Jelentkezési határidő: 2018. május 18.

A jelentkezési határidő lejárt!

  1. csomag 2. csomag
Étkezés 

17 100 Ft*
(tartalma 2 főétkezés, 3 kávészünet,  gálavacsora + étkezésekhez üdítő)

Kedd vacsora
Szerda ebéd
Szerda vacsora
Csütörtök ebéd

22 000 Ft*
(tartalma 3 főétkezés, 3 kávészünet,  gálavacsora + étkezésekhez üdítő)

Kedd vacsora
Szerda ebéd
Szerda vacsora
Csütörtök ebéd

 

Szervezési díj 10 500 Ft*

*Áraink az Áfa-t és Ifa-t nem tartalmazzák (Ifa: 440 Ft/fő/éj)
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet.

 


JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK

 

Ön a Védelmi és Irányítástechnikai Fórum jelentkezés adatlapjának kitöltésével és online módon történő elküldésével elfogadja ezen jelentkezési feltételekben foglaltakat. A jelentkezési lap a MEE részéről ajánlattételnek minősül, elfogadásával a rendezvény szervezője és jelentkező között szerződés jön létre az alábbi feltételekkel:

Fizetési feltételek

Jelentkező vállalja, hogy a konferencia részvételi díját a rendezvény szervezője által megküldött díjbekérő ellenében átutalja, ami egyben a rendezvényen való részvételének a visszaigazolása. A részvételi díj megfizetésének határideje, a bekérő levélen feltüntetett fizetési határidő, azaz a jelentkezés napját követő 15. nap. A rendezvényen való részvétel feltétele a részvételi díj határidőre történő kifizetése.  A részvételi díj az alábbi elszámolási betétszámlára utalandó:

Tulajdonos neve: Magyar Elektrotechnikai Egyesület
Számlaszám: 12010501-01103302-00100007
Swift kód: UBRTHUHB
IBAN: HU43 1201 0501 0110 3302 0010 0007
Cím: 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet

A visszaigazolásban kapott díjbekérő sorszámát az átutalási megbízás közlemény rovatában szíveskedjen feltüntetni! 

A rendezvény szervezője a részvételi díj jóváírását követően előleg-, a szolgáltatás teljesítését követően végszámlát állít ki a befizetett részvételi díjról, amely postai úton kerül megküldésre a jelentkezési lapon feltüntetett postázási címre.


Szállás

A látogatói jelentkezés adatlapján feltüntetett szolgáltatások árai az általános forgalmi adót nem tartalmazzák.

Az idegenforgalmi adó (IFA) 18-70 év közötti vendégek részére 440 Ft/fő/éj, amelyet a megadott szobaár szintén nem tartalmaz és minden résztvevő köteles megfizetni. Az adó a díjbekérőn feltüntetésre kerül.

A meghirdetett szolgáltatásokon túli többlet fogyasztást (éttermi számlák, room service, minibár, payTV, térítéses wellness kezelések, telefon stb.) minden résztvevő szintén egyénileg köteles közvetlenül a szálloda számára megtéríteni.

Szervező a rendezvényre szállásigény nélkül is elfogad jelentkezést.


Határidők

A jelentkezési határidő: 2018. május 18, péntek.


Lemondási feltételek

Kötbérmentes lemondási határidő: 2018. április 23., hétfő.

A rendezvény szervezője lemondást  csak írásban fogad el, az e-mail útján történő kommunikációt  írásbeli formának ismeri el.

Jelentkezőt nem mentesíti a fizetési kötelezettsége alól, ha a rendezvényen nem jelenik meg és nem él előzetesen a kötbérmentes lemondás lehetőségével.

A részvevő személye – előzetesen egyeztetés mellett – módosítható.

Kérjük, hogy a befizetést igazoló bizonylatot a rendezvényre hozza magával, hogy szükség esetén a jóváírás ténye ellenőrizhető legyen. A rendezvényen való részvételt szervező csak akkor köteles biztosítani, ha a részvételi díj legkésőbb a rendezvény előtti 3. napon beérkezett.

Fizetési késedelem esetén a Jelentkező a követelés összegén felül a behajtást terhelő, igazolt felszólítási- és inkasszó költséget köteles megtéríteni.

A rendezvény szervezője az esetleges program- és helyszínváltoztatás jogát fenntartja. 

 

 

 


 

KIÁLLÍTÓK SZÁMÁRA

 

Kiállítói díj: Egységstand 4 m2 kiállítói hely (épített egységstand). 90 000 Ft*
Kiállítói + szponzori díj: 290 000 Ft*

A szponzor csomag tartalmazza az Elektrotechnika szaklapban történő fél oldalas hirdetést, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület honlapján, hírlevelében, a rendezvénnyel kapcsolatos kommunikációs anyagokon, üdvözlő dián támogatói logó feltűntetését és a rendezvényen 4 m2 kiállítói hely biztosítását.

 

A jelentkezési határidő lejárt!

 

A rendezvény szervezési kérdéseivel kapcsolatban további információval Szelenszky Anna (tel: 06-1-312-0662 vagy mobil: 06-30-490-8804, e-mail: szelenszky@mee.hu) áll rendelkezésre.

 


 

EGYÉB SZÁLLÁSLEHETŐSÉG

Sástó Hotel*** (kb. 2,8 km a Hotel Ózontól) 
3232 Mátrafüred-Sástó Farkas utca 4. 
www.sastohotel.hu

8.900 Ft/fő/éj + IFA- tól
További információ, foglalás:  
Boros Bianka, ertekesites@matrakemping.hu,
+36/37-374-025
 


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085