Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2017. augusztus 30.

2017. évi díjazottak - életrajzok

 Elektrotechnikai Nagydíj

Dési Albert
 Bláthy-díj  Kiss Árpád
 Kandó-díj Hunyadi Sándor
  Hoffmann Ferenc
  Kovács László
  Óhegyi Róbert
 Csáki-díj Hanti Jenő
 Liska-díj Szántó Zoltán
 Déri-díj Szűcs Attila
 Urbanek-díj Dr. Szabó Ferenc
 Verebély-díj Dr. Berta István
 Straub-díj Veress Árpád
 MEE Életpálya-díj Balogh Miklós
  Tóth Péterné
  Sitkei Gyula
  Gyöngyösi Géza
 NÍVÓDÍJ Csuti Péter
  Csank András
  Kimpián Aladár

 

ELEKTROTECHNIKAI NAGYDÍJ

 

Dési Albert
 Villamosmérnök. Tanulmányait befejezve az akkori legnagyobb magyar építőipari vállalatnál, a 43 sz. ÁÉV-nél helyezkedett el. Néhány nap után az egyik munkahelyen a MEE akkori Villamos Fogyasztó-berendezések Szakosztályának vezetőivel találkozott, akik a fiatal kolléga kezébe nyomták a MEE belépési nyomtatványát, így 1968-tól MEE tag lett. Építette Kelenföldtől kezdve Zugló, Óbuda, Csepel, Újpalota, Békásmegyer panelos lakótelepeit. 1975-ben, a vállalat villamos fejlesztő mérnökeként ajánlatott kapott, hogy az akkori Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium villamos főmérnöki állását vállalja el. 1975-től az államigazgatásban dolgozott, az építőipar kutatás-fejlesztését, főleg az épületvillamosság szakágazat átalakítását modernizálását koordinálta. Mint a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakmai főtanácsadója, az építésügy referense,. 2011-ben ment nyugdíjba. A MEE Villamos Fogyasztóberendezések Szakosztályá- nak 1968-tól tagja, 1986-től titkára, 1988-től – 2011-ig elnöke, majd a Szakosztály képviseletét látta el a MEE Elnökségében. Jelenleg a Szakosztály titkára. Mindig arra törekedett, hogy a szabványok, előírá- sok elméletét a kivitelezéssel összhangba hozza, a gyártó cégeket, a kivitelezőket, sőt a villamos szakmát oktató intézményeket egy asztal mellé, egy családba tömörítse. Mindig azon dolgozott, hogy az épületvillamosságot az építész és a gépész társadalommal is elismertesse.
A Szakosztály munkáját igyekezett az Építéstudományi Egyesülettel (az Épületvillamos Szakosztály elnöke) az EMOSZ-szal, a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnika Tagozatával (elnökségi tag) együtt végezni. Számos közös szakmai bemutató, klubnap, konferencia (Construma villamos-épületgépész nap), igazolta a közös munka előnyét, a párhuzamos, egymás melletti, önálló szakmai élettel szemben. 11 évig dolgozott az EU EUROFEDOP részlegének két témacsoportjában.
Szakmai-tudományos munkáját az építésügyi ágazat ÉTE Érdeméremmel, Alpár Ignác Díjjal, ÉTE Díjjal, a hírközlés Dr. Ferenczy Pál Éremmel, az Államigazgatás Eötvös Lóránd Díjjal, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel, a Köz Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával, valamint Bibó István Emlékéremmel ismerte el.
A MEE-től Straub díjat, Bláthy díjat, Kandó díjat kapott. A villamos Felelős Műszaki Vezetők és a villamos Műszaki Ellenőrök országos vizsgabizottsági tagja a MMK-nál. Mint villamos igazságügyi szakértő dolgozik a Bíróságoknak és a Rendőrkapitányságoknak. 2014-tól tagja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Teljesítményértékelő Szakértői Szerv-nek, a TSZSZ-nek, akik az építőipari un. körbetartozások megoldásánál nyújtanak segítséget. Tíznél több szakkönyv szerzője, több tankönyv társszerzője, szerkesztője, 130-nál több szakcikke jelent meg.

 


 

BLÁTHY-DÍJ

 

Kiss Árpád
Született Budapesten 1948. április 19-én. A Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikumot 1966-ban kiváló eredménnyel végezte, ami azután egész életét meghatározta. Sikeresen felvételizett a Budapesti Műszaki egyetemre, de csak a kötelező katonáskodás után folytathatta tanulmányait a Villamosmérnöki Karon. 1969-ben vállalati ösztöndíj szerződést kötött a Ganz Villamossági Művekkel, így természetesen erősáramú villamosmérnökként az lett az első (és egyetlen) munkahelye 1972 szeptembertől. A Külső Szerelési Főosztály dolgozójaként generátorok, nagy egyen- és váltóáramú motorok szerelésirányítása, üzembe helyezése, helyszíni mérései,
karbantartása az ország összes villamos erőművében és nagy ipari üzemeiben bő három évtizedig, majd ugyanez az erőátviteli transzformátorokkal. Ugyan nem nyelvvizsgázott, de több nyelven is bizonyította tárgyalóképességét, hiszen munkája egyre gyakrabban külföldre is szólította, így négy kontinens mintegy harminc országában öregbítette a GANZ termékek és hazánk jó hírét. 
Kitartását, állhatatosságát és az iparág iránti elkötelezettségét jól jellemzi, hogy negyven éves aktív munkaviszonyát ugyanannál a nagy magyar villamossági vállalatnál, azonos munkakörben töltötte (csak a cég és a beosztás elnevezései változtak). Szerény viselkedése mögött nagy gyakorlati tudás és tapasztalat húzódik, amit környezetének mindig önzetlenül adott tovább (távol álltak tőle a karrierista attitűdök).
1990 óta fizeti a MEE-tagdíjat és a formális tagságon túl a különböző munka(tevékenységi)helyeken kereste a kapcsolatot az ottani tag(csoport) okkal. Természetes kötelességének tartotta, hogy minden helyszínen a „kötelező˝ gyártmányismertetésen túl gyakran alap villamos ismereteket is oktatott az üzemeltetőknek, karbantartóknak (villanyszerelőtől főenergetikusig).
Nyugdíjba vonulása után átjelentkezett a NYKKP szervezethez, ahol megválasztották titkárnak, valamintrészt vesz a VGKB Szakosztály tevékenységében is. 

 


 

KANDÓ-DÍJ

 

Hunyadi Sándor
 1938. április 28-án, Kabán született. Már általános iskolásként a villamosság, a rádiótechnika érdekelte. A korai érdeklődés tárgya az energia, a villamosság egész életét, pályáját meghatározta.
A Miskolci Bláthy Ottó Technikum után a budapesti Üteg utcai felsőfokú technikumban szerzett főiskolai, majd a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán villamosmérnöki képesítést szerzett. Több, mint 60 éve foglalkozik energetikával, energiagazdálkodással, ezen belül főleg a villamos energia felhasználás hatásfokának javításával, veszteségek csökkentésével.
Pályáját a TITÁSZ-nál kezdte 1954-ben. Az áramszolgáltatónál villamos energia mérésekkel, később kirendeltség vezetőként elosztó állomások és hálózatok üzemeltetése, fogyasztói csatlakozások, kapcsolatok felügyelete volt a feladata. 1969-ben az OVILEF-nél, majd az abból alakult Energiafelügyeletnél 17 éven át villamos teljesítmény gazdálkodás, meddő energia kompenzálás, villamos vezetékjogi engedélyezés főelőadója. A meddő energia kompenzálás tervezője, illetve külső tervek bírálója. Ipari nagyfogyasztóknál energia veszteség feltárások végzése, tanulmányok készítése is a feladatai közé tartozik.
Közben vállalkozást alapított, előbb egyéni cégként, majd kft tulajdonosként, ügyvezetőként a villamos energia hatékony felhasználása volt a fő tevékenysége. Ezen belül a meddő kompenzálás, teljesítmény figyelés, korlátozó eszközök fejlesztése és gyakorlati alkalmazása, veszteség feltáró vizsgálatok végzése, az ehhez kapcsolódó elemzése, kivitelezések képezték cégének tevékenységi körét. 1999-ben az „Év vállalkozója”, majd 2008-ban megyei Prima Primissima díjban részesül. A MEE szervezésében folyó oktatásokban 1976 óta vesz részt, főleg érintésvédelmi, tűzrendészeti, szabványossági, villámvédelmi szakterületeken. Jelenleg a MEE Hajdú-Bihar Megyei Szervezet elnökségi tagja.
Az MMK energetikai tagozata elnökségének tagja három cikluson át.
A szakmai vizsgaelnöki névjegyzékben szerepel. A Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek 1965 óta tagja. Rendszeresen dolgozik vizsgabizottsági elnökként és tagként. 

 

Hoffmann Ferenc
 Hiradásipari technikus, 1973-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar Erősáramú Szak Villamosműves ágazatán szerzett villamosmérnöki diplomát, szervezési szakmérnök.
1975-1980 Békés Megyei Villanyszerelési Vállalatnál főmérnök, 1980-1984 Körös vidéki Vízügyi Igazgatóságnál osztályvezető-helyettes, 1985-1994 Békés Megyei Villanyszerelési Vállalatnál igazgató. 1994-1997 KÓ-MANN Vállalkozási Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szakági főmérnök, tervező. 1998 -tól HOFFMANN Vállalkozási Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető, tervező, műszaki ellenőr. 1969-től MEE tag. A Békéscsabai Szervezetbe 1973-ban igazolt át. Több cikluson át vezetőségi tag, egy ciklusban társelnök. Jelenleg titkár, küldött, a Szervezési Bizottság tagja. Titkárként feladatát lelkiismeretesen látja el, a tagok megelégedésére biztosítja a szervezet kiemelkedő működését.
A szervezetnél oktatási ügyintéző, évente a térségben regisztrált villanyszerelők, KIF-FAM szerelők részére képzést szervez. 2015. évtől a felülvizsgálói vizsgafelkészítő képzések ügyintézője. A vándorgyűlések, szakmai fórumok rendszeres látogatója.
Szakértelme kiemelkedő a villanyszerelő kivitelező tevékenység műszaki és gazdasági irányításában, vállalkozás keretében villamos tervezés, kivitelezés, energiagazdálkodási tevékenység, műszaki ellenőrzés területén.

 

 


Kovács László
1979 Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Alkatrész gyártó szak, Fényforrás szakirány, Villamos Üzemmérnök, 1996 Pénzügyi és Számviteli Főiskola Közgazdasági Szakokleveles Mérnök szak, Vállalkozási szakirány.
Munkahelyek, beosztások: 1979 óta a TITÁSZ és jogutódjai, az E.ON. Hálózat tervező, fejlesztő, Kirendeltségvezető, Beruházó beosztások.
Szakmai elkötelezettség. Az eredeti végzettségnek megfelelően, érdekeli a világítástechnika tervezési, kivitelezési része, az új technológiák alkalmazása. A szakmai ismeretek átadása a fiatalok részére a munkába állás után elkezdődött a Szakmunkásképző Intézetben, majd a gyakorlati oktatásban folytatódott. Napjainkban az utánpótlás szervezésben iskolai tájékoztatók tartása a környező településeken. Szakmával összefüggő vagy egyéb tagságok. 1980 óta a MEE Berettyóújfalu Szervezet tagja. Kezdetektől a tapasztalat cserék, szakmai utak szervezésében tevékenykedik. A helyi Szervezetnek 2004 óta a titkára. Mérnöki Kamarai tag.
Több kitüntetésben és elismerésben részesült.

 

 

Óhegyi Róbert

1967-ben született Dunaújvárosban. 1993 óta a MEE tagja, 2008-tól a területi szervezet titkára. Okleveles villamosmérnök, a MMK tagja, tervező, műszaki vezetői, műszaki ellenőr és szakértő. Az MMK Energetikai Tagozat Minősítő Szakértői Testület tagja.
1996 óta a Dunaferr vállalatcsoportnál dolgozik különböző szakmai és vezetői beosztásokban, szakmai tevékenysége elismeréseként két alkalommal a vállalat kiváló dolgozója lett, jelenleg villamos szakértő. Szakmai tevékenysége az ISD DUNAFERR Zrt. stratégiai technológiai fejlesztéseihez és zavartalan működtetéséhez kapcsolódó energiaellátó rendszerek fejlesztési stratégiájának kidolgozása, a különböző technológiai területeket érintő villamos energia ellátásának rendszerszintű összehangolása, műszaki és gazdasági szempontú optimális megoldások kidolgozása. Részt vesz továbbá vállalakozóként nagyipari létesítmények esetében tervezői, műszaki ellenőri tevékenységekben.
A Dunaújvárosi Területi Szervezet titkáraként kiemelkedő tevékenysége van a tagság létszámának fejlesztésében, fiatalításában és a tagokkal történő aktív kapcsolattartásban. A területi szervezet kapcsolatot tart a Dunaújvárosi Egyetemmel, valamint a dunaújvárosi villamos szakképző iskolával Együttműködési megállapodás keretein belül, közös szakmai rendezvényeket, programokat rendeznek.
Titkárként a területi szervezet szakmai munkájának szervezése, szakmai célok, feladatok irányítása, szakmai előadások, klubnapok szervezése. Munkahelyi eredményeit szakmai előadások keretein belül ismertette a tagsággal klubnapok alkalmával. A tagszervezet szakmai tanulmányútjainak szervezésében, valamint a pénzügyi helyzetének kezelésében, fejlesztésében vállal szerepet.

 

 

 


 

CSÁKI-DÍJ

 

Hanti Jenő
 Villamos üzemmérnökként 1975-ben végzett a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán. Az OVIT védelmes mérnöke csoportvezetője, üzemvezetője volt 1975-től 1988-ig. Az MVM, később a MAVIR OVRAM laboratórium vezetője 1988-tól 2015-ig, az OVRAM osztályvezető-helyettese 2002-től 2006-ig. 2016-tól nyugdíjasként a Protecta Kft. fejlesztőmérnöke. Részt vett az albertirsai, a martonvásári és a toponári alállomások üzembe helyezésében. Fontos szerepe volt az OVRAM Relévédelmi Laboratórium akkreditálásban. Az OVRAM Laboratóriumban elsők között végeztek elektromágneses zavartűrés vizsgálatokat. Részt vett a magyar villamosenergiarendszer UCPTE-csatlakozásához szükséges helyszíni mérések elvégzésében. A horvát villamosenergia rendszer ciklikus fáziscseréjét javaslata alapján sikerült műholdvevős időmérő eszközzel bizonyítani.
1990-től részt vesz a Magyar Szabványügyi Hivatal, majd Testület műszaki bizottságainak munkájában, az MSZT/MB 808 műszaki bizottság elnöke. Részt vesz a nemzetközi szabványok honosításában, az IEC TC 94, TC 95 és TC57 műszaki bizottságainak munkájában. A MEE-nek 1989 óta tagja. A Védelmi és Irányítástechnikai Fórum rendszeres előadója. A Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán laboratóriumi méréseket vezetett, a Verebély László Villamosenergia-ipari Technikumban védelem-automatika rendszerek tervezését, szerelését tanította. A OVRAM Relévédelmi Laboratóriumban rendszeresen EMC előadást és bemutató mérést tartott. Szakmai cikkeket írt az elektromágneses összeférhetőségről és a zavartűrés-vizsgálatokról, a nemzetközi szabványokról. Munkásságának elismeréséül Dr. Bendes Tibor és MAVIR emlékérem kitűntetésben részesült. 

 


 

LISKA-DÍJ

 

Szántó Zoltán
A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán 1986-ban védte meg diplomáját. Diplomamunkája az alaptervezéshez kapcsolódott, a villamos hálózatok kisgépes szimulációja volt. Az egyetem befejezését követően a Budapesti Elektromos Művek Alaptervező csoportjában kezdett el dolgozni. 1986-ban, az ELMŰ-höz történt belépésével egy időben a MEE tagja lett. Az ELMŰ-nél töltött 10 év során a Benkő-iskola tanítványaként elsajátította a távlati tervezés csínját-bínját. Rövid ideig a vezérigazgató műszaki titkáraként tevékenykedett egészen a privatizáció végéig. A privatizációt követően a svájci TETTEX cégnél villamos szigetelésdiagnosztikai szakterülettel ismerkedett meg, és e téma hazai szakirodalmi hiá- nyosságát felismerve, a „Közép- és nagyfeszültségű hálózati berendezések diagnosztikai vizsgálata" című szakirodalom kidolgozását szervezte meg. A szakkönyv 2000-ben Luspay Ödön főszerkesztésében jelent meg és azóta is a szakterület alapműve.
1999-ben alapította meg a PD-TEAM Mérnöki Irodát, amely kezdetben villamos hálózatok távlati tervezésével és szigetelésdiagnosztikával, ma elsősorban térinformatikai adatok feldolgozásával, és az ilyen feladatok szoftveres automatizálásával foglalkozik. 2001-ben szervezte meg az első szigetelésdiagnosztikai konferenciát, amelynek népszerűsítésében a MEE is közreműködik. Ez a minden évben megrendezett esemény a szakterület egyetlen olyan rendezvénye, ahol az érintett szakemberek megtárgyalhatják az újdonságokat, problémákat és megoszthatják tapasztalataikat.
2002-ben egyik alapítója volt a Diagnostics Kft-nek, amely mára a villamos szigetelésdiagnosztika meghatározó műhelye az iparágban. Sok MEE Vándorgyű- lésen előadóként is megosztotta szakmai ismereteit, illetve a MEE Gép- és készülék Szakosztály felkérésére szakmai nap szervezésében is közreműködik. A MEE ELMŰ Szervezete 2016-ban FODOR díjjal tüntette ki.

 

 


 

DÉRI-DÍJ

 

Szűcs Attila
 2006-ban végzett a győri Széchenyi István Egyetem villamosmérnöki szakán automatizálási szakirányon, majd 2009-ben okleveles villamosmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán, energiaátalakító rendszerek szakirányon. Az egyetemi tanulmányok befejezését követően, 2009 és 2013 között a VHJ Kft. fejlesztőmérnöke volt, ahol különféle teljesítményelektronikai berendezések tervezésével és megvalósításával foglalkozott. 2013 óta a VHJ Kft. jogutódjánál, a PowerQuattro Zrt.-nél dolgozik erősáramú fejlesztőmérnöki beosztásban. Fő tevékenységi körébe tartozik a különféle egyenés váltakozófeszültségű szünetmentes áramellátó rendszerek teljesítményelektronikai részegységeinek tervezése és megvalósítása, emellett 2009 óta óraadóként vesz részt a BME-VIK Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék munkájában, ahol a villamosmérnöki alapképzésben laboratóriumi gyakorlatokat tart. 
2009-től a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tagja.

 


 

URBANEK-DÍJ

 

Dr. Szabó Ferenc
 A Veszprémi Egyetemen 2005-ben szerzett okleveles mérnök informatikus diplomát, majd 2006-ban a Pannon Egyetemen szerzett villamosmérnök diplomát. 2005-től kezdődően az Informatikai Tudományok Doktori Iskola ösztöndíjas PhD hallgatója Prof. Schanda János témavezetésével. PhD dolgozatában a modern, világító dióda alapú fényforrások színminőségének jellemzésére dolgozott ki új módszert. Tanársegéd, majd adjunktus, jelenleg egyetemi docens a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán, a Fény és Színtan Kutatólaboratórium vezetője.
Európai Uniós és hazai kutatási projektek szakmai vezetője. Fő kutatási területei a modern világító dióda (LED) alapú fényforrások méréstechnikája és alkalmazási lehetőségei irodai, otthoni és múzeumvilágításban, valamint az emberközpontú világításban. 2011 és 2014 között a LED4ART projekt résztvevője, amelynek célja a vatikáni Sixtus Kápolna új, LED alapú freskóvilágításának kifejlesztése volt. 2009 óta a MEE tagja, 2013 és 2016 között a MEE VTT alelnöke volt. Lukács Gyula emlékdíjas, 2009-ben a brit Society of Light and Lighting által adományozott Leon Gaster díjat kapta.

 

 


 

MEE ÉLETPÁLYA-ELISMERÉS DÍJ

 

Balogh Miklós
 1943-ban született Beregszászon. 1971-ben szerzett erősáramú villamos mérnöki diplomát a Moszkvai Energetikai Egyetemen. Állami nagyberuházásokon gyarapította szakmai ismereteit, mint pl. a Tiszai Finomítónál beruházóként, a Vegyépszer Orenburgi Igazgatóságán műszaki ellenőrként, majd a Tiszántúli Áramszolgáltató Tengiz-i Kirendeltségének vezetőjeként. A nyugdíjazását megelőző 25 évig a Tiszántúli Áramszolgáltatónál különböző vezető beosztásokban tevékenykedett.
A Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek 1980 óta tagja. A belépést követően rövidesen választott tisztségeket tölt be. Ellátta a szervező titkári, a tanulmányi felelősi és a gazdasági szakreferensi feladatokat. Jelenleg oktatási szakreferensként a szervezet oktatási tevékenységének felelőse. Az elmúlt évekalatt 15 tanulmányút, üzemlátogatás szervezésében, lebonyolításában vett részt, ellátja a regisztrált Balogh Miklós Életpálya-díj
2 9 Elektrotechnika 2017/7-8 Egyesületi élet Villamosmérnöki képesítést szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Közel 40 évig a Budapesti Elektromos Műveknél dolgozott. A pályakezdés évei után üzemviteli mérnök, műszaki tanácsadó, majd két évtizedig a Főelosztóhálózati Igazgatóság vezetője. A privatizáció után Üzemviteli Főosztályvezető nyugdíjazásáig. Fő tevékenysége mellett mérnöktanár: a Kandó Kálmán Főiskolán, a Verebély Szakközépiskolában és a Műegyetemen oktatott. Több szakmai publikáció és könyv szerzője, társszerzője. A villamosipar történetével évtizedek óta foglalkozik. A Magyar Elektrotechnikai Múzeumban több kiállítást rendezett, ipartörténeti írásainak többsége az Elektrotechnikában és a Villanyász-ban jelent meg. Számos előadást tartott, kiemelten foglalkozott Bláthy Ottó Titusz és Kandó Kálmán életmű- vével. Ismereteit „A magyar elektrotechnika nagy alakjai" és „Az elektrotechnika magyar alkotásai" könyveiben összegezte. Egyesületünknek 1978, a Technikatörténeti Bizottságnak létrejötte óta tagja. Az Elektrotechnikai Múlt Megőrzéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Sitkei Gyula szerelői képzések és a közös oszlopsorú hálózatok munkavédelmi oktatásának szervezését.
Egyesületi szintű tevékenységei:
- Közreműködés a TAR rendszer kidolgozásában.
- Gazdasági bizottsági tagság 2003-2016.
- Technikatörténeti bizottsági tagság.
Eredményei:
- 1979 Orenburgért emlékérem.
- 1987 NIM Kiváló Munkáért kitüntetés.
- 2009 Kandó díj.

 

 

Tóth Péterné
 Szakmai pályáját a Magyar Kábel Művek Kutató- Fejlesztő Intézet, Gyártmányszerkesztési Osztályán kezdte, mint műszaki rajzoló és szerkesztő. Külkereskedelmi áruforgalmi szak és BME marketing továbbképzés elvégzése után az MKM Műszaki Tájékoztató Osztály műszaki informátora, majd az Értékesítési Osztály Marketing- és PR vezetője. Tevékenységi körébe tartozott a háromnyelvű Kábel Termékkatalógus összeállítása, szerkesztése, az öt kötetes Kábel Zsebkönyv sorozat, ezen belül a 4 és 8 nyelvű Kábel Szakszótár szerkesztése is. A Kábelipari Közlemények és R&D angol nyelvű éves kiadvány szerkesztése tervezése, valamint az Éves jelentések, Kábelszerelési utasítások és különböző szórólapok tervezése, szerkesztése is nevéhez kötődik. Szakmai folyóiratokban (Műanyag és Gumi, Minőség és Megbízhatóság, Villamosság) szakcikkek megjelentetése, valamint külföldi- és belföldi szakkiállítások és konferenciák teljes körű lebonyolítása is munkáját képezte. Magyar Kábel Művek Technikatörténeti Gyűjtemény alapítása, gondozása a bezárásáig, majd az Elektrotechnikai Múzeumba és az Országos Levéltárba való átmentését is bonyolította. 2003-tól a Johnsvill Kft. marketing-PR vezetője, 2006-tól a Professional Electric Service Kft. marketing tanácsadója.
2008 januárjában megbízást kapott a MEE Elektrotechnika szakfolyóirat főszerkesztői feladatára, amelyről 2016 decemberében lemondott. A MEE tagja. A MEE Kiállítási és Propaganda Bizottság egyik megalapítója, majd 12 évig a Kommunikációs és Marketing Bizottság vezetője. Az évente megrendezésre kerülő „Házhoz visszük az információt” című országos vándorkiállítások szervezője. A MEE Centenáriumának arculatát meghatározó plakátok tervezője és több MEE kiadvány szerkesztője. Az Elektrotechnikai Múlt Megőrzéséért Alapítvány felügyelő Bizottság elnöke 2016-ig. Jelenleg a Technikatörténeti Bizottság elnöke. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület megjelenése a Construma, ElectroSalon, Ipar Napjai kiállításokon is a Hungexpóhoz kötődő jó kapcsolatának volt köszönhető.
Szakmai elismerése, hogy a Hungexpo Vásári Nagydíj Bizottságának vezetője volt 1990-2008 között. A Construma, tanácsadó testületének tagja, Virtuális Erőmű Program tagja. 2008 és 2017 között a Tudományos Újságíró Klub Felügyelő Bizottság vezetője, 2017-től a Tudományos Újságíró Klub megválasztott elnöke.
Szakmai és emberi hozzáállásának elismeréseként az alábbi díjakban részedült: Budapestért Elismerő Oklevél, MEE Elismerő Oklevél, Kandó-Díj, Bláthy-Díj, Urántoll-Díj és 2017-ben MEE-Életpálya Elismerés Díj.

 

 

Sitkei Gyula
 Villamosmérnöki képesítést szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Közel 40 évig a Budapesti Elektromos Műveknél dolgozott. A pályakezdés évei után üzemviteli mérnök, műszaki tanácsadó, majd két évtizedig a Főelosztóhálózati Igazgatóság vezetője. A privatizáció után Üzemviteli Főosztályvezető nyugdíjazásáig. Fő tevékenysége mellett mérnöktanár: a Kandó Kálmán Főiskolán, a Verebély Szakközépiskolában és a Műegyetemen oktatott. Több szakmai publikáció és könyv szerzője, társszerzője. A villamosipar történetével évtizedek óta foglalkozik. A Magyar Elektrotechnikai Múzeumban több kiállítást rendezett, ipartörténeti írásainak többsége az Elektrotechnikában és a Villanyász-ban jelent meg. Számos előadást tartott, kiemelten foglalkozott Bláthy Ottó Titusz és Kandó Kálmán életművével. Ismereteit „A magyar elektrotechnika nagy alakjai" és „Az elektrotechnika magyar alkotásai" könyveiben összegezte. Egyesületünknek 1978, a Technikatörténeti Bizottságnak létrejötte óta tagja. Az Elektrotechnikai Múlt Megőrzéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

 

 

 

Gyöngyösi Géza

1973-ban Villamos Üzemmérnöki diplomát szerzett a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Az ÉMÁSZ Áramszolgáltató Sárospataki Üzemigazgatóságán tervezési csoportvezetőként kezdte pályafutását. 1989-ben Világítás Szakmérnöki diplomát szerzett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán.
1975-től aktív tagja a MEE. Sárospataki Szervezetének, amelynek titkára lett 1977-ben. Titkárként nagyon sok fiatalt, környékbeli villamos szakembert (Termelőszövetkezetek, Állami Gazdaságok, Cukor-Csokoládé Gyár, Kőbányák, egyéni vállalkozókat) vont be a MEE. helyi szervezet munkájába. Elsők között szervezte meg a MEE különböző bizottságainak Sárospatakra kihelyezett üléseit a közvilágítási Ankétok, Villamosság a Mezőgazdaságban MUBI, Kiállítás és Propaganda Munkabizottság konferenciával egybekötött kiállításait.
Nagyon nagy érdeme volt abban, hogy az Ő szakmai és emberi kapcsolatai révén a 80-90-es években nagyon sok MEE Szervezet vett részt tanulmányi kiránduláson, Kárpátalján és Erdélyben, Székely-Csángó földön. A sokoldalú tevékenységét Kandó Kálmán és Bláthy Ottó díjjal jutalmazták. Nagy álma valósult meg 2000-ben, amikor Sárospatakon a „Bodrogparti-Athénban” Bláthy Ottó szobrát leplezték az Ő kezdeményezésével, a MEE. Központ és az ÉMÁSZ támogatásával. 2003-tól az ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati Szolgáltató Kft. Sárospataki Régió üzemeltető mérnökeként 187 település közvilágításának, közös oszlopsoros hálózatának lett szakreferense. Ez idő alatt sikerült megvalósítania 85 településen a templomok és egyéb emlékművek díszvilágítását. Nyugdíjba vonulása után sem hagyta cserben a MEE Sárospataki Szervezetét, mert Kovács Gábor elnök tragikus halála után elvállalta az elnöki funkciót és mára megháromszorozta a tagság létszámát. Gyöngyösi Géza igazi közösségi ember, aki szeret adni és törődni másokkal, hogy a jövő generációja is azt lássa: együtt könnyebb.

 

 


 

VEREBÉLY-DÍJ


Dr. Berta István
 A BME Villamosmérnöki Karán, erősáramú szakon végzett 1972-ben. Egyetemi doktor, PhD, Dr Habil, a műszaki tudomány doktora. Az ipari elektrosztatika, a villámvédelem, és az elektromágneses környezetvédelem területén végez kutatói és oktatói munkát. 1990 és 1993 között a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánhelyettese, 1993-2003-ig a Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Tanszék vezetője, jelenleg a Villamos Energetika Tanszék egyetemi tanára. A Magyar Mérnökakadémia tagja, a Magyar Mérnöki Kamara vezető tervezője, szakértője. A SHOCK Kft. ügyvezetője. 1972-től MEE tag. Évtizedeken át dolgozott az Elektrosztatikai Munkabizottságban, a Villámvédelmi Szakbizottságban. 1997-2000-ig a Tudományos és Oktatási Bizottság elnöke. 2000-2005-ig a MEE elnöke.
Nemzetközi szakmai-tudományos szervezetek tagja, vezetője, díjazottja. Számos nemzetközi tudományos konferenciát szervezett itthon és külföldön. 2002-ben Gábor Dénes Díjas.

 


 

STRAUB-DÍJ


Veress Árpád
 Több éves odaadó aktív szakmai-társadalmi egyesületi munkája elismeréseként, az épületvillamossági biztonság- és szereléstechnika szakterületen kiemelkedő tevékenységéért. Veress Árpád részvételével a szakosztály a robbanásbiztonság-technika területén több szakmai állásfoglalást adott ki, amely nagyban segítette a területen tevékenykedő szakemberek munkáját.

 

 

 

 

 


 

NÍVÓDÍJ

 

Csuti Péter
 Dr. Csuti Péter 2002-ben végzett a Pannon Egyetem műszaki informatika szakán Dr. Schanda János témavezetése mellett. Diplomadolgozatának témája a világítódiódák ismeretanyagát bemutató oktatószoftver készítése volt. A modern fényforrások technológiája iránti érdeklődését a témával kapcsolatos kutatásokban és vizuális kísérletekben való rendszeres részvétele mutatta. Saját kutatásait a színingeregyeztetés területén kezdte, majd ebből a témából készítette PhD dolgozatát, amelyet 2017-ben védett meg.
Az évek során számos hazai és nemzetközi konferencián vett részt, több esetben meghívott előadóként. Jelenleg tanszéki mérnökként dolgozik a Villamosmérnökiés Információs Rendszerek Tanszék, Fény- és Színtani Kutatólaboratóriumában, A CIE MNB tagja és titkára, a MEE-VTT tagja.

 

 

 

 

Csank András
 2001-2006 Kandó Kálmán villamosmérnöki főiskolán erősáramú villamosmérnöki diplomát szerzett. 2006-2012 a ELMŰ Hálózati Kft. hálózatoptimalizálási osztályán a hálózati szolgáltatási minőség javító intézkedések meghatározója. 2012-től a Hálózati stratégiai osztály fejlesztési csoportjának vezetője, mely területhez tarozik a hálózat jövőképének meghatározása, innováció, stratégia megalkotása. Rendszeres résztvevője a vándorgyűlésnek, melyen rendszeresen tart (2008, 2010, 2011, 2013, 2014) előadásokat. Segíti a fiatalok szakmai iránti elköteleződését bírálóként, konzulensként. A Nívó-díjat az Elektrotechnika című szakmai folyóirat 2016/12 számában megjelent „Villamos hajtású autók elterjedésének hatása az elosztóhálózatra” című cikkéért kapta.

 

 

Kimpián Aladár

A BME Villamosmérnöki Kar, erősáramú szakán végzett, 1963-ban. Az egyetem után a VERTESZ-nél, létesítményi mérnök; 1973-2006: OVIT, alállomásvezető, a 750/400 kV-os Albertirsai alállomás beruházásának vezetője, majd az alállomás vezetője, beruházási főosztályvezető, műszaki vezérigazgató-helyettes, az OVIT 1993-as átszervezése után üzemviteli operatív főmérnök; 2005-től a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának tiszteleti oktatója; 2007-től a TriódArt Bt. ügyvezetője. Az egyetem elvégzése óta tagja a MEE-nek, 1984-től a MEE Üzemi Csoport titkára, 1989-től 2006-ig elnöke; Magyar Mérnökakadémia tagság 1992 óta; ETE tagság 2015 óta. A nehézipar kiváló dolgozója, 1981; KHEM miniszteri elismerés, 2008; MEE Verebélÿ-díj, 2002; Nívó-díj, 2013; ETE Segner János András-díj, 2015.

 

 

 

 

 

 

 


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085