Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2014. július 10.

Védelmes értekezlet - beszámoló

A MEE Energetikai Informatika Szakosztálya és a MAVIR ZRt. közösen rendezte meg 2014. június 4-5. között, közel 3 év kihagyás után újra a Védelmes Értekezletet. A bonyolítással kapcsolatos feladatokat a Magyar Elektrotechnikai Egyesület központi irodája látta el. A szervezési munka kezdetén a korábbi tapasztalatokból kiindulva maximum 70-80 fő részvételében gondolkodtunk, de örömünkre 165 (!) fő gyűlt végül össze az értekezletnek otthont adó siófoki Hotel Vértesben.

 

A várakozáson felüli résztvevői létszám 56 különböző cég munkatársaiból tevődött össze, lefedve a védelmes szakma szinte minden területét. 7 vállalat élt a kiállítás lehetőségével is, az előadások szüneteiben termékeiket, szolgáltatásaikat mutathatták be a közönségnek. A rendezvény fő támogatója, az MVM OVIT ZRt. mellett a Protecta Kft. és a TÜV Rheinland InterCert Kft. szponzorálta az eseményt.

Az első napi érkezés és ebéd után a konferenciát Veréb Tamás (MAVIR Zrt.) – a korábbi értekezletek házigazdája – nyitotta meg. Utána – a MEE nevében – Görgey Péter (MEE EISZ, MVM OVIT Zrt.) köszöntötte a jelentős számban megjelent résztvevőket. A korábbi hagyományoknak megfelelően az előadások sorát a MAVIR részéről az aktuális átviteli hálózati fejlesztéseket bemutató prezentáció nyitotta meg Kovács Gábor (MAVIR ZRt. Átviteli vezérigazgató-helyettes) részéről.


A szűkebb szakterületre fokuszáló bevezetőt Eperjesi László (Protecta Kft.) tartotta meg, amiben részletezte, hogy az elmúlt 5 évben hogyan változott – és jelenleg is változik – a védelmes (és irányítástechnikai) szakma miben és hogyan kell másként gondolkodni a szakembereknek. Ezután Kedves Zoltán (MVM OVIT Zrt.) előadása következett a magyarországi legnagyobb IEC 61850-es rendszerintegrátor szemszögéből felsorolva és bemutatva az elvégzett munkák során szerzett tapasztalatokat. A következőt Woynárovich András (MAVIR Zrt.) tartotta, amiben bemutatta, hogy a MAVIR tulajdonában lévő alállomásokon hogyan lehet a régi szekunder rendszerrel összekapcsolni a teljesen Ethernet alapú (tehát nem pont-pont) új technológiát.

Az első szekciót Rózsa Gábor (TÜV Kft.) előadása zárta le, aki az IEC 61850 GOOSE üzenetküldés időbeliségi problémáját boncolgatta, amit a TÜV laborban összeállított modellen elvégezett méréseken keresztül mutatott be.


A kávészünet utáni második szekcióban a gyártók képviselői osztották meg a szakmai közösséggel az IEC 61850-el kapcsolatos tapasztalataikat és eredményekeit elsősorban konkrét elvégzett projektek bemutatásával. Elsőként Bánfalvy Zoltán (ABB Kft.) tartott ismertetőt az IEC 61850-9-2LE (Light Edition) Process Bus alkalmazásáról, amelynek megfelelő mérő eszközök (NCIT - Non-Conventional Instrument Transformer) már 12 éve működnek hibátlanul a hálózaton. Sauer Máriusz (Siemens Zrt.) bemutatta, hogyan van lehetőség az „Ethernet” hálózaton kommunikáló védelmek vizsgálatára abban az esetben, ha ezt nem a hagyományos módon (áram és feszültség jelekkel) végezzük, hanem a kommunikációs hálózaton keresztül. Kertész Sándor (Infoware Zrt.) arról tartotta előadását, hogy az orosz villamosenergia szolgáltató (Rosseti) milyen követelményeket és ezekből adódó fejlesztési nehézségeket támaszt azon védelmi- és irányítástechnikai szállítók- és gyártók számára, akik számukra kívánnak szállítani. Az Evopro Kft. gondolatait (vagy inkább kérdéseit) az IEC 61850-el kapcsolatban Kalocsai Gábor fogalmazta meg a következő előadásban. A második szekció utolsó előadásában három fő vett részt Bém Zsolt (MVM OVIT Zrt.), Szopkó Károly (OmegaSoft Kft.) és Dr. Morva György (Óbudai Egyetem), amely az IEC 61850 tervezési – és ehhez kapcsolódó szoftverfejlesztési – valamint ennek oktatási problémáit, nehézségeit boncolgatta.

Az első napi hivatalos program zárásaként átadásra kerültek a Bendes Tibor emlékplakettek azon védelmes kollégák számára, akik hosszú évek alatt kiemelkedő eredményeket értek el ezen a szakterületen. A díjakat dr. Tombor Antal adta át. A díjazottak: Csamangó Ferenc (DÉMÁSZ), Dóka Imre (TITÁSZ), Gyöngy József (ÉMÁSZ), Matók Lajos (DÉDÁSZ), Medveczky Gábor (Paksi Atomerőmű), Szitás Imre (ÉDÁSZ). A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!


Bendes Tibor emlékérem átadása

A nap zárásaként következett a gálavacsora, amelyet a MEE részéről Haddad Richárd főtitkár nyitott meg. Ezt követően a vacsora támogatójaként Gopcsa Péter az MVM OVIT Zrt. vezérigazgatója tartotta meg pohárköszöntőjét.


Gopcsa Péter pohárköszöntője

A vacsora alatt a vendégek élőzenével való szórakoztatásáról  Hanti Jenő, Almási Kristóf és Szőts Gábor gondoskodott. Az ízletes vacsorához az egri Juhász Testvérek Pincészete biztosította a borkóstolás lehetőségét.


Gálavacsora

Az értekezlet második napjának első előadásában Szedlák Róbert (MAVIR Zrt.) bemutatta, hogy a MAVIR – az összegyűlt tapasztalatok alapján – hogyan kívánja átalakítani a védelmi rendszerét az új és az újrainduló szekunder rekonstrukciós beruházásai során.


Szedlák Róbert előadása

A következő előadásban Nagy Tamás (MAVIR Zrt.) ismertette, hogy a VédStat rendszerben milyen új fejlesztéseket hajtottak végre a felmerülő új igények valamint a szükségessé váló átalakítások során. A harmadik prezentációban Bosznay Zsolt (MVM OVIT Zrt.) beszámolt arról, hogy milyen tapasztalatokat sikerült szerezni a Genfben lévő CERN 66 kV-os szekunder rekonstrukciója kapcsán. Az elnyert tenderen magyar beszállítókkal együtt lett győztes az MVM OVIT Zrt, ezzel is tovább öregbítve a magyar mérnöktudás és alállomási kivitelezés jó hírnevét. A következő előadásban Baricz Gábor (MVM Paks Zrt.) bemutatta, hogy az erőműben elkezdett (és jelenleg is zajló) 6 kV-os primer és szekunder rekonstrukció milyen sajátosságokat, nehézségeket támasztott a kivitelező és üzemeltető elé valamint, hogy erre milyen megoldások születtek. A szekció záró előadását Tóth István és Szitás Imre (E.ON Zrt.) tartotta arról, hogy a kisalállomásokat hogyan kívánja az E.ON egységesíteni, valamint, hogy a védelmi rendszerben milyen koncepciót alakítanak ki.


A negyedik szekcióban először Hirsch Zoltán (MAVIR Zrt.) tartott bemutatót azon összegyűjtött tapasztalatok alapján, hogy az alkalmazott digitális védelmek esetében milyen problémákat okozhatnak a firmware váltások és letöltések, esetlegesen a gyártók számára is meglepő eseteket produkálva. A következő két előadás összefüggött egymással: az elsőben dr. Petri Kornél (Protecta Kft.) a középfeszültségű kompenzált csillagpontú hálózatoknál alkalmazott új zárlatos leágazás kiválasztási mérés elvét ismertette, az utána következőben pedig dr. Weingardt Ferenc (Protecta Kft.) ugyan ennek az érzékelési elvnek a gyakorlati – mérésekkel alátámasztott – eredményeit mutatta be. A szekció negyedik előadását Dr. Raisz Dávid (BME VET) tartotta ugyanezen problémáról, de szélesebb spektrumot (többféle mérési elv és nemzetközi kitekintés) átfogva és több zárlatos leágazás kiválasztó mérési elvet kombináló megoldást bemutatva. A következő előadásban visszatért a konferencia egy rövid időre az IEC 61850-es rendszerhez: Nagy Róbert (Schneider Electric Zrt.) a PRP (Parallel Redundancy Protocol) és HSR (High-avability Seamless Redundancy) technológiák alkalmazási lehetőségeit boncolgatta elvi megközelítésben.  

A szekció és egyben a védelmes értekezlet utolsó előadást Hanti Jenő (MAVIR Zrt.) tartotta az aktuális védelmi- és automatikai készülékek vizsgálati szabványaiban bekövetkezett változásokról.


A kétnapos konferenciát Görgey Péter (MEE EISZ) zárta le megköszönve az előadók és a szervezők munkáját. Az igen nagyszámú (21 db) előadás spektrumát és tartalmát tekintve – a szoros időbeosztás ellenére - egy hasznos, tartalmas kétnapos védelmes értekezletet tudtunk tartani, melynek – a pozitív visszajelzések tekintetében – várhatóan lesz folytatása.

Az elhangzott előadások letölthetők itt.

Dr. Danyek Miklós
Woynárovich András
MEE EISZ

 


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085