Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2018. július 02.

5. Védelmi és Irányítástechnikai Fórum

A „Védelmes értekezlet” hagyományaira építkező Védelmi és Irányítástechnikai Fórum (VIF), mint a védelmi és irányítástechnikai szakterület elsődleges szakmai rendezvénye 2014-es első megrendezése óta évről évre folyamatosan növekvő létszámmal egyre nagyobb szakmai vonzerőt képvisel. A két és fél napos előadássorozaton és kiállításon idén 70 cégtől minden eddiginél több, mintegy 240 résztvevőt, valamint 8 kiállítót üdvözölhettünk. Az eseményt 2018-ban is a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (és annak Energetikai Informatika Szakosztálya) szervezte a MAVIR ZRt. OVRAM Relévédelmi Osztály szakmai, valamint az ABB, mint fő támogató közreműködésével.

 

A VIF 0. napján az előző évek bevált gyakorlatát folytatva szakmai képzés zajlott, melyet „Közismert védelmi funkciók kevéssé ismert működései” címmel kiemelkedő érdeklődés mellett idén is Dr. Petri Kornél (Protecta Kft.) tartott.

A tavalyi siker után a 0. napot ismét „beerstorming” zárta.

A VIF 1. napjának délelőttjén Veréb Tamás (OVRAM) és Dr. Danyek Miklós (MEE EISZ) megnyitója után Dr. Krasznay Csaba (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) tartotta meg az idei VIF kiemelt előadását a kiberbiztonság témakörében.

A délutáni, tartalmas eszmecserét is kiváltó kiberbiztonsági szekciót követően került sor a szokásos workshopokra, idén két témakörben. Az egyikben az ABB ismertette részletesen a digitális alállomások védelmes sajátosságait. A másikban a tavalyi siker nyomán egy újabb „szabadulószobában” lehetett hozzáférni védettnek gondolt jelszavakhoz, fájlokhoz.

Az ABB által szponzorált gálavacsora után a 2. napon további két szekcióban elsősorban védelmi szakmai részletek kerültek bemutatásra, számos hozzászólást is generálva.

A VIF a Mátrai Erőmű 16 MW-os naperőművében tett látogatással zárult.

Az idei, 5. VIF-en két új kezdeményezést indítottunk útjára. Egyrészt a résztvevők szavazatai alapján el kívántuk ismerni a Fórum legjobb előadóját. A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált: már az idei első alkalommal is várakozáson felüli számú szavazat érkezett, melynek alapján az idei VIF legjobb előadója Dr. Krasznay Csaba lett. A díj átadására a rendezvényt követően, külön került sor.

A másik kezdeményezéssel négy különböző egyetem négy arra érdemes, szakirányú képzésben részesülő hallgatójának ingyenes részvételét, további szakmai ismeretek megszerzését, szakmai kapcsolatait fejlesztését kívántuk biztosítani, támogatni. A tapasztalatokat kiértékelve a következő években is folytatni és fejleszteni kívánjuk az arra érdemes védelmes és irányítástechnikus hallgatók mentorálását.

A VIF előadásai itt érhetők el: https://www.mee.hu/cikk/vedelmes_eloadasok2018

Az alábbiakban olvasható az idei VIF-en való részvételre módot kapott hallgatók által írt beszámoló.

 


 

Konferencia Beszámoló

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület immár ötödik alkalommal rendezte meg a Védelmi és Irányítástechnikai Fórumot (Mátraháza, 2018. június 5-7.), amelyet a védelmi és irányítástechnikai területen dolgozó szakemberek évről-évre látogatnak, és színvonalas előadásokat, workshopokat tartanak a legérdekesebb témákról. A rendezvény lehetőséget biztosít a szakterületen tevékenykedő cégek számára, hogy a legújabb termékeiket első kézből mutassák be a munkatársaknak. Az idei rendezvényen 8 kiállító standját lehetett megtekinteni, és két workshopon vehettek részt a látogatók.

Idén a Magyar Elektrotechnikai Egyesület a fiatalok bevonásával egy új programot indított, amely keretein belül oktatói javaslatok alapján különböző egyetemek (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Miskolci Egyetem, Óbudai Egyetem, Pécsi Tudományegyetem) azon hallgatóit fogadták, akik érdeklődnek a védelmes terület iránt. A programban résztvevő hallgatókként a rendezvényre való ingyenes részvételre voltunk jogosultak, és emellett egyéves ingyenes MEE és EISZ tagságban is részesültünk.

Előadások

A konferencia két napján összesen 4 szekcióban hangoztak el előadások, amelyek a szakterülethez kötődő különböző témák egy-egy problémáját, vagy megvalósult megoldását tárták a hallgatóság elé. A fórum a később legjobb előadónak is megválasztott Dr. Krasznay Csaba (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) prezentációjával kezdődött „Kibertámadások (villamosenergia) ipari környezetben” címen. A villamosenergia-rendszert ért különböző támadásokról és veszélyforrásokról beszélt, valamint felhívta a figyelmet a hálózaton kommunikáló műszaki eszközök sebezhetőségére és hiányosságaira. A megfelelő alaphangulat megteremtése után vázolta, hogy a jövőben a helyzet fokozódása és jelentős szabályozások várhatók. A kockázat csökkentése érdekében célzott biztonsági megoldásokra, nemzetközi szabályozásokra van szükség. A kulcs pedig a villamosmérnökök és az informatikusok együttműködésében rejlik.

A fórum további fő témáját képezte az új védelmi funkciók igénye és lehetséges kialakításuk. Ennek egy kiemelkedő példája Hackel Kristóf (Protecta Hungary Kft.) előadása „Negatív sorrendű transzformátor differenciálvédelem menetzárlatok érzékelésére” címen, aki érthető módon tudta elmondani az általuk fejlesztett új védelmi funkció működési elvét. Megtalálta az egyensúlyt a közérthetőség és a szakmaiság között, és nem veszett el a képletek tengerében, ami összességében egy összeszedett és logikusan felépített előadást eredményezett.

Az előadások harmadik csoportja vegyesen tartalmaz témákat. Ezek közül megemlítendő Kovács Miklós (ÉMÁSZ Hálózati Kft.) előadása, amiben hallhatunk a viharos körülmények közötti zárlatok kezeléséről. Itt rengeteg valóságos kérdés merült fel, amelyeket az egyetemen csak elméleti szinten oktatott példákkal párosítva világossá válik a védelmek világa. Az ilyen gyakorlatias példák segítik a már megismert működési elvek mélyebb megértését.

Szakmai program

Az idei szakmai program a fórum közelében lévő Mátrai Erőmű Zrt. napelemparkjának meglátogatása volt. Ez 16 MW-os beépített teljesítménnyel rendelkezik, ami Magyarországon egyelőre a legnagyobb fotovoltaikus termelő. Az erőmű irányítástechnikájáról már a Kertész Sándor (Infoware Zrt.) által tartott előadásban jó képet kaphattunk, de az itt ismertetett elemeket sajnos élőben nem sikerült közelebbről megtekinteni. Ettől függetlenül a látogatás páratlan élmény volt, amihez az erőmű személyzete is nagymértékben hozzájárult.

A rendezvény programjain való részvétel mellett segítettük a szervezők munkáját, ami kisebb feladatok ellátását jelentette. Az első nap esti óráiban egy ismerkedő sörözés keretein belül jobban megismerhettük a szakosztály tagjait. Kedves gesztusnak tartjuk tőlük, hogy energiát fordítottak arra, hogy megismerjenek bennünket és felajánlották segítségüket többek között szakdolgozati, és kutatási témák terén is.

A konferencián nem csak a már tevékenykedő szakemberek körében nyílt lehetőség kapcsolatépítésre, hiszen megismerhettük egymást a hallgatótársakkal. Így az egyetemek diákjai közötti kommunikáció hiányának ellenére remek lehetőség nyílt egymás között megbeszélni az iskoláink nyújtotta képzés különbözőségeit, előnyeit, hátrányait.

Összességében nagyon tartalmas két napot tudhatunk magunk mögött, a sok élmény és impulzus motivációt nyújt jövőbeli terveinkhez. Az MEE kezdeményezése, hogy hallgatókat is meghívnak a rendezvényre, remek ötlet. Köszönjük az MEE-nek a vendéglátást, és a kitűnő szervezést.

Bucz Gergő - OE

Hegedűs Henriett – ME

Jäger Andor – PTE

Sütő Bence - BME


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085