Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2016. augusztus 16.
TITUKO
Nyíregyháza

Mátrai Erőmű Üzemlátogatása

2016. július 29-én a MEE Nyíregyházi Szervezete szakmai programként meglátogatta hazánk legnagyobb széntüzelésű erőműjét, a Mátrai Erőművet. Az üzemlátogatáson 63-an vettek részt Nyíregyházi, Debreceni, illetve Mátészalkai Szervezeti tagok közül. A résztvevők az erőmű munkatársainak idegenvezetésével megtekinthették a hőerőmű és a lignitbánya működését. A látogatóközpontban tartott bemutató előadást követően, bemutatták az erőmű üzemegységeit és ismertették azok gyakorlati működését. A látogatók megcsodálhatták a hatalmas Heller-hűtőtornyokat és testközelből érezhették a tornyokban áramló meleg levegő áramlását, a hatalmas hangárokban láthatták az egyik mellékterméknek a gipsznek a kezelését, ahol ismertették annak a hasznosítását is. A hőerőmű után meglátogatták a bánya kilátót, ahol a NASA felvételeken látott Mars bolygó felszínéhez hasonló táj látványa fogadta őket. A külszíni fejtéssel működő lignit kitermelés lenyűgözően hatalmas területen történik, amelynek a lépcsőzetes teraszokra alakított szintjein a főszerepet a gigantikus kotró- és szállítógépek játsszák. Az érdeklődők megismerték a bányászat technológiáját, a meddőréteg eltávolításától a területek rekultiválásáig. Minden látogatónak nagy élményt jelentett az erőmű energia termelési folyamatát biztosító berendezéseknek a látványa, azok működésének testközelből való megtapasztalása. A kibányászott, felhasznált és keletkezett anyagok mennyiségét így lehetett igazán érzékelni.

Az erűmű napelemparkjának a területét az üzemlátogatást megelőző napokban nagymértékű csapadék terhelte, emiatt sajnos az nem volt látogatható. Az üzemlátogatás után csoportunk tagjai Kékestető fantasztikus panorámájában gyönyörködhettek, ezt követően pedig egy jó hangulatú borvacsorán vettek részt Gyöngyös-Farkasmályon.

Képek: https://goo.gl/photos/pA7sMD1Ljev1m4dZA


Kapcsolódó tartalom

TITUKO
Nyíregyháza
Elektrotecknika 2016. novemberi szám
2016. december 14.

Az Elektrotechnika folyóirat novemberi számában (a 38-39 oldalakon) megjelent 2 cikk a Nyíregyházi Szervezettel kapcsolatosan.

  • a július 29-i Mátrai Erőmű látogatásról;
  • a Lengyelországi Elektrotechnikai Egyesület Rzeszów-i Szervezetének 60. jubileumi ünnepségéről.

A kapcsolódó oldalak hivatkozásai:

https://www.mee.hu/cikk/012

https://photos.google.com/share/AF1QipNYqrai0ZDvjaGR17dNNZJWv1GMQeS5PNCaZzMoJxPNiy_KjSii9T0njh1FRP3RQA?key=cWY4eUF0M0o4akJheEkybFRiMVdmQUt5eFNjYVpn

https://www.mee.hu/elektrotechnika_aktualis

TITUKO
Nyíregyháza
Lengyelországi kirándulás
2016. október 06.

2016. szeptember 8-11. között kirándulást szerveztünk Lengyelországba, amely során a résztvevők (49 fő) Zakopanéból csillagtúrákkal jutottak el a környék nevezetes látnivalóihoz.  Idegenvezetéssel meglátogatták többek között a Tátrai Nemzeti Parkban található közel 2500 méteres hegycsúcsok közé ékelődő tengerszemet, a Morskie Oko-t. A tóhoz 9 km-es aszfaltúton gyalogosan, vagy lovas kocsikkal jutottak fel, ahol a gleccsertó csodálatos látványában lehetett gyönyörködni. A kiránduláson sorra került Zakopané város megtekintése, amely során többek közt a helyi  piacon is vásárolt a csapat, majd siklóvasúttal jutottak fel a Gubalowka-ra, ahonnan szép kilátás volt a Tátra hegyvonulataira. Ezt követően az Auschwitz-i és a Birkenau-i tábormúzeumban tettek látogatást a résztvevők, betekintést nyerhettek azok egykori működésébe. Krakkó történelmével egy egész napos városnézés alkalmával ismerkedhettek a kirándulók, az utolsó napon pedig a Szlovákiát és Lengyelországot elválasztó gyönyörű hasadékvölgyben kanyargó folyón, a Dunajecen tutajoztak a Gurálok segítségével, majd a Nedec várához látogattak el.

Képek: https://goo.gl/photos/H4C5UGkez12FL2og9

TITUKO
Nyíregyháza
2016. évi tisztújító közgyűlés
2016. május 20.

2016. március 18.-án tartottuk meg a Szervezetünk tisztújító és küldöttválasztó közgyűlését.

Ling Béla üdvözölte a megjelent tagokat és megnyitotta a közgyűlést. Rövid összefoglalóban beszélt az egyesületi eseményeiről, majd Kiss Róbert ismertette a Nyíregyházi Szervezet elmúlt 3 évéről készített beszámolóját. Ezt követően a vezetőség megköszönte a tagok bizalmát és lemondott. Nagy József levezető elnök ismertette az új vezetőség megválasztásával kapcsolatos tudnivalókat, majd a határozatképesség megállapítását követően a közgyűlés nyílt szavazással megválasztotta a jelenlegi vezetőséget, valamint a küldötteket.

Képek: https://goo.gl/photos/w1VouEF3X6ZdfoDd9

Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085