Elektrotechnika
A szeptember-októberi előszót Görgey Péter, a EISZ elnök-helyettese írta.
Kedves Olvasó!
Ismét szakosztályunké (az Energetikai Informatika Szakosztályé) az a megtiszteltetés és felelősség, hogy az Elektrotechnika folyóirat aktuális számába nívós szakcikkeket prezentáljunk. Témában nincs hiány, hiszen a villamos energetika egyre több területén jelenik meg a digitalizáció (annak összes esélyével és veszélyével). Idén különösen gazdag a bemutatandó szakmai paletta.
Pedig a gazdag választékban meg sem jelenik olyan téma, mint például az elektrotechnikában is bizonyosan jelentős változásokat hozó mesterséges intelligencia (MI). Már korábban, témaként behoztuk a májusi Védelmi és Irányítástechnikai Fórumra, utóbb bekapcsolódtunk a Szakmai és Tudományos Bizottság MI-vel kapcsolatos cikkével megindult szakmai polémiába, továbbá folyamatosan monitorozzuk az MI szakterületi fejleményeit. Sőt, az Elektrotechnika történetében először a jelen lapszám címlapját MI generálta (bővebben lásd az alábbi, dőlt betűs szöveget). A mostani szám további sajátossága a szerzői körben a fiatal szakemberek minden eddiginél nagyobb aránya. Ez összhangban áll az EISZ immár évtizedes azon tudatos építkezésével, amelynek keretében a szakosztály vezetésében és a programok szervezésében egyre nagyobb számban nyújtunk lehetőséget tehetséges, fiatal kollégáink számára.
Az Elektrotechnika digitális archívumában regisztráció nélkül megtekinthetők
a lap korábbi számai 2010-ig bezárólag.
Archívum megtekintése